32 millió forinttal támogatták az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai segélyprogramját

Élelmiszerből és higiéniás eszközökből álló szállítmánnyal segítenek Harkivban és a környező településeken a Philip Morris Magyarország támogatásával - közölte a szervezet.

A 32 millió forint értékű, Magyarországról küldött, 39 raklapnyi segélyárut a háborútól szenvedő nők, gyermekek, idősek és fogyatékossággal élők között osztotta ki az Ökumenikus Segélyszervezet helyi partnerszervezete. A segélyszállítmány mintegy 3500 embernek nyújtott azonnali segítséget - közölték.

A vállalat támogatásának részeként Kárpátalján élő háborús menekültek és menekülteket befogadó családok is segítséget kapnak. Összesen 69 tonna tüzelőanyagot osztanak ki az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai 230 család számára, háztartásonként 300 kilogramm brikettet adományozva a téli hónapok átvészeléséhez - tették hozzá.

Emlékeztettek arra is, hogy a cég és anyavállalata a háború kitörése óta támogatja a humanitárius erőfeszítéseket, segítséget nyújt ukrajnai munkavállalóknak és Ukrajna teljes lakosságának. A vállalatcsoport már több tonna élelmiszert, gyógyszert és egyéb alapvető szükségleti cikket juttatott el Ukrajnába, mintegy tízmillió dollár értékben, partnerségben több ország civil szervezeteivel.

A Philip Morris Magyarország már több mint 160 millió forinttal támogatta a magyar humanitárius és segélyszervezetek, egészségügyi intézmények, önkormányzatok menekülteket és a háború áldozatait segítő munkáját itthon és Kárpátalján egyaránt.

Emlékeztettek arra is, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország legnagyobb humanitárius segélyprogramjának végrehajtójaként, illetve az ACT Alliance nemzetközi összefogással megvalósuló segélyprogramjának vezetőjeként eddig beregszászi központtal több mint 250 kárpátaljai, többek között iskolákból, művelődési házakból kialakított menekültszállót támogatott segélyáruval vagy felújítással, Ukrajna 19 régiójában pedig a lembergi és a kijevi humanitárius központján keresztül segít.

A segélyszervezet eddig mintegy 220 ezer menekültnek segített összesen több mint 1450 tonna élelmiszerrel, higiéniás eszközökkel, gyógyszeradománnyal, továbbá pszichoszociális tanácsadás és átmeneti szállás formájában.

Hozzátették, a segélyszervezet a hazai és ukrajnai területeken végzett humanitárius gyorssegélyezés mellett a visszatelepülést, az újjáépítést segítő hosszú távú segélyprogramokat hajt végre.

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet/mti

Kép: segelyszervezet.hu

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.