Az Elf Bar birtoklása, rendelése is törvényellenes - Átfogó akciót indít a NAV és az SZTFH

elf-bar

Átfogó akciót indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal  és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága az új típusú eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar kereskedelme ellen - jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezetek képviselői. Biró Marcell, az SZTFH elnöke közölte, nyári táborokban hívják fel a figyelmet az Elf Bar káros hatásaira, szeptembertől pedig valamennyi iskolában, valamennyi osztályban osztályfőnöki órán.

Horváth Gábor, a NAV ellenőrzési szakfőigazgatója elmondta, a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy ilyen termék akár 2,5, vagy - magasabb nikotintartalom esetén akár 16 - doboznyi cigarettának is megfelelhet, ezért az életüket is veszélyeztetik, ha szívják.

Tóth Márk pénzügyőr ezredes, a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója elmondta: nem csak a kereskedelme, de az Elf Bar birtoklása, külföldről saját célra történő rendelése is törvényellenes, mivel a jogszabály azoknak a termékeknek a tartását, beszerzését is büntetni rendeli, amelyek a jövedéki adó hatálya alá tartoznának.

Az Elf Barok Kínából érkeznek Németországon keresztül. A NAV további razziákat is kilátásba helyezett. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) pedig elindítja a 1828-as ingyenesen hívható zöld számot, ahová várja az Elf Barral kapcsolatos lakossági bejelentéseket. A NAV szorosan együttműködik a csomagküldő szolgáltatókkal is.

A sajtótájékoztatón bemutattak egy videót is, ahol egy terjesztőt kaptak el egy épület előtt:

„Régen azt mondtuk a dohányos fiataloknak, hogy ha dohányzol, büdös leszel. Ezt a mondatot sutba dobhatjuk” – nyilatkozta a napokban Zacher Gábor, az Rtl Híradójának.

A toxikológus egy új járványnak tartja az úgynevezett "manórúdat", azaz a nikotint is tartalmazó Elf Barok terjedését Zacher Gábor.

Zacher szerint az Elf Barban lévő nikotin mennyisége változó (nem is mindegyikben van, de általában 2 vagy 5 százalékos nikotintartalommal kapható. A legkisebb élettartamú, 600 slukkos 2 százalékos Elf Barban 20 mg nikotin van, ami azt jelenti, hogy egy teljes rúd két-két és fél doboz cigarettával ér fel e tekintetben), a nikotin pedig függőséget okoz.

A toxikológus rámutatott: az Elf Bar azért is egyre népszerűbb, mert a készülék által kibocsátott füst édes, az ember nem lesz tőle büdös, viszont az Elf Barról még sok mindent nem tudni, így az sem ismert, mennyire veszélyes.

Várdi Katalin tüdőgyógyász, korábban a hvg.hu-nak arról beszélt, hogy az információhiány a legnagyobb probléma. Mint mondta, ez „nem egy bevizsgált a termék, ennél fogva pontosan nem tudjuk, hogy milyen anyagokat, mekkora mennyiségben tartalmaz, ahogy azt sem, hogy mit tud maga a készülék”. Úgy véli, nagyon bonyolult folyamat egy olyan szerkezet létrehozása, amely megbízhatóan, mindig azonos, a szervezet számára a legkevésbé káros hőfokon hevíti a benne lévő folyadékot vagy a dohányt, így az Elf Barokban valószínűsíthetően nem mindig ugyanazon a hőfokon izzik fel az anyag.

Ez azért problémás – magyarázta –, mert a különböző molekulák eltérő hőfokon más-más részekre bomlanak le (mondjuk, 100 fokon teljesen más részekre esik szét egy molekula, mint 130 fokon, és lehet, hogy utóbbi esetben sokkal károsabb az emberi szervezetre). Elképzelhető továbbá, hogy különböző érkárosító vegyületeket is tartalmaz az Elf Bar, de pontos vizsgálatok egyelőre nincsenek.

A NAV videóját ITT tekinthetik meg!

Az Rtl Híradó videóját ITT tekinthetik meg!

 

(Forrás: MTI, RTL Híradó, hvg.hu)

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.