Az Európai Bizottság betiltaná az ízesített hevítéses dohánytermékeket

heated

Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy meg akarja tiltani az ízesített, hevítéses dohánytermékek árusítását annak érdekében, hogy 2040-re a dohányzást az EU lakosságának 5 százalékára csökkentsék.

A jogszabály lényege, hogy a hevített dohánytermékekre is kiterjeszti azokat az előírásokat, amelyek eddig a hagyományos dohánytermékeket érintették. Ilyenek a nagyméretű képes figyelmeztetések elhelyezése, illetve az ízesítés tilalma.

Az Európai Bizottság azért szabályozhatja ezt a kérdést, mivel az ilyen jellegű termékek eladása rohamosan megugrott Európában. A Bizottság júniusi jelentése szerint 2018 és 2020 között a hevítéses dohánytermékek eladása 924 millióról 19,7 milliárdra nőtt, ami több mint 2000 százalékos növekedést jelent.

A megugró eladási ráták, valamint az, hogy ezek a termékek mára meghaladják a dohánytermékek összértékesítésének 2,5 százalékát, ez tette lehetővé EU döntéshozói számára, hogy ezeket a termékeket is bevonják, a szigorúbb (hagyományos dohánytermékekkel azonos) szabályozás körébe.

Ugyan a hevítéses dohánytermékek fogyasztásánál lényegesen kevesebb károsanyag juthat a szervezetbe, de a komoly egészségügyi kockázatok azonban így is megmaradnak, hiszen a nikotin, ebben az esetben is a szervezetbe juthat, így függőséget, és más káros hatásokat okozhat.

A rák elleni küzdelem európai tervének részeként az EU 2040-ig 5 százalékra vagy még alacsonyabbra akarja csökkenteni a dohányzást. "Ehhez kulcsfontosságú a dohányfogyasztás csökkentését célzó erőteljesebb intézkedések, a szigorúbb végrehajtás és a piacra kerülő új termékek ismerete – ami különösen fontos a fiatalok védelme érdekében" – mondta el Stella Kyriakides,  az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa.

Ami talán a legfontosabb kérdés, a trafikos kollégák, valamint a dohányboltba betérő fogyasztók számára, hogy mikor várható ennek a szabálynak az életbe lépése?

A végleges jogszabályszöveg elfogadása, mostantól 2-4 hónapot vesz igénybe, az uniós szervek előtt. A jogszabály kihirdetése után, 8 hónapnyi idő áll a tagállamok rendelkezésére, hogy az rendelkezéseket átültessék, a hazai jogrendjükbe. Az ezt követő 3 hónap elteltével, ezek a termékek már nem hozhatóak forgalomba. Ez lényegében azt jelenti, hogy nagyjából egy év múlva (2023. nyarától) kerülhetnek le a boltok polcairól ezek a termékek.

A 3 hónapos türelmi időt, az Európai Trafikos Szövetség (CEDT) hatékony érdekképviseleti munkája következtében engedélyezte a döntéshozó.

(A javaslat magyar nyelven ITT olvasható el!)

Forrás: politico.eu

Kép: telemundo51

Legfrissebb híreink

A BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen

2024. április 19.
A BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen

A British American Tobacco dohányipari vállalat új központot hoz létre füst nélküli termékek gyártására Pécsen, a körülbelül 60 milliárd forintos beruházás nyomán 450 új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Elfogadta a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló tervezetet

2024. április 17.
Elfogadta a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló tervezetet

Elfogadta második olvasatban a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltásáról szóló törvénytervezetet.

Torinóban a szabadban dohányzóknak 5 méteres távolságot kell tartaniuk a nem dohányzóktól

2024. április 16.
Torinóban a szabadban dohányzóknak 5 méteres távolságot kell tartaniuk a nem dohányzóktól

Torinóban legalább öt méter távolságot kell tartaniuk a szabadban dohányzóknak a nem dohányzóktól - ismertette Stefano Lo Russo polgármester kedden.

Öt év szabadságvesztésre ítélték a dohánybolti rablót

2024. április 10.
Öt év szabadságvesztésre ítélték a dohánybolti rablót

Jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásíróság azt a férfit, aki 2023 júliusában rabolt ki egy dohányboltot a zempléni városban - tájékoztatta szerdán a Miskolci Törvényszék az MTI-t.