FELELŐS TRAFIKOS PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK!

Kedves Trafikos társak!

A magyarországi trafikokban dolgozó közel 20 ezer trafikos munkatárs már hetek óta felelősségteljesen végzi a munkáját a veszélyhelyzet közepette. Igazi bátor összefogás alakult ki a védekezés megszervezésére. A tulajdonosok többféle módon védik a trafikokban dolgozók és a vásárlók egészségét. A maszkok, a védőkesztyűk, az állandó fertőtlenítés mellett van, ahol plexiüveget építettek, van, ahol ablakon keresztül szolgálnak ki.

Miután az elmúlt napokban több jó példát megosztottak velünk, hogyan védik magukat és a vásárlóikat, így elhatároztuk, hogy pályázatot írunk ki „FELELŐS TRAFIKOS” címmel. Várjuk a fotókat és rövid (pár soros) beszámolókat arról, hogy milyen intézkedések születtek a dohányboltokban, mit tesznek az üzletek a biztonságos kiszolgálás érdekében.

A legjobb példákat szeretnénk a jelenleg készülő és májusban megjelenő Trafikosok Lapjában, valamint a Facebook oldalunkon és a Szövetség honlapján is bemutatni. PÁLYÁZÓNKÉNT LEGFELJEBB 5 DB JÓ MINŐSÉGŰ, KB. 1 MB MÉRETŰ FÉNYKÉPEKET VÁRUNK ÉS AZ EZEKHEZ KAPCSOLÓDÓ RÖVID LEÍRÁST – szerepeljen benne a település neve, a trafik neve.

A Beküldés módja: e-mailben a laber.zsuzsa@mdksz.hu címre.

Az email tárgyába kérjük, ezt írják: FELELŐS TRAFIKOS pályázat

A Pályázat Részvételi feltételeit és az Adatkezelési tájékoztatót feltöltöttük ide.

 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb híreink

SZTFH - Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről

2023. szeptember 29.
SZTFH - Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről

19/2023. Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről.

Újabb ország fontolgatja a cigaretta betiltását a következő generáció számára

2023. szeptember 27.
Újabb ország fontolgatja a cigaretta betiltását a következő generáció számára

Nagy-Britannia miniszterelnöke, Rishi Sunak tervezi a cigaretta betiltását a következő generáció számára.

Törzsgárda-elismeréssel jutalmazta munkatársait a Continental Dohányipari Zrt.

2023. szeptember 19.
Törzsgárda-elismeréssel jutalmazta munkatársait a Continental Dohányipari Zrt.

Törzsgárda elismeréssel jutalmazta minden, legalább 5 éve a vállalatnál dolgozó munkavállalóját a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Zrt.

Illegális dohányfeldolgozókra csapott le a NAV – a pénzügyőröket is meglepte a látvány

2023. szeptember 17.
Illegális dohányfeldolgozókra csapott le a NAV – a pénzügyőröket is meglepte a látvány

Illegálisan szerzett és feldolgozott dohánylevelekkel buktak meg azok az ügyeskedők, akiket Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében ellenőriztek.

Több mint háromezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban

2023. szeptember 16.
Több mint háromezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban

Több mint háromezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban, amelyet az M7-es autópálya töreki pihenőjében ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).