Kampányfilmekkel az Elf Bar ellen - középiskolás tanulókat díjaztak
Tizenkét középiskolai diák vett át elismerést 2022. december 19-én dr. Maruzsa Zoltántól, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkárától és dr. Biró Marcelltől, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnökétől Budapesten az Elf Bar elleni video pályázat eredményhirdetésén.
A gimnazisták olyan, a kortársaiknak szóló kisfilmeket készítettek, melyekben az Elf Bar veszélyein túl arra is felhívják a figyelmet, hogy az illegális termék használata nem csak egészségtelen, de ciki is. A Belügyminisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2022 szeptemberében írt ki video pályázatot művészeti szakközépiskolás tanulóknak. Olyan, a közösségi médiában is megjeleníthető kisfilmekkel lehetett pályázni, melyek felhívják a fiatalok figyelmét az Elf Bar veszélyeire, továbbá azt is megjelenítik, hogy a kortárs közösség elítéli az Elf Bar használatát.
A díjátadón dr. Biró Marcell, a Hatóság elnöke - egyebek mellett - hangsúlyozta: "Elsősorban a fiatalkorúak egészségének a védelme a fő feladatunk az Elf Bar elleni küzdelemben. Ezért is örülünk annak, hogy pályázatunkra számos kreatív, figyelemfelkeltő munka érkezett, ép attól a korosztálytól, amelyik a leginkább veszélyeztetett."
Szólt arról is, hogy Magyarország több mint tíz éve aktívan harcol a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáért, és a nemdohányzók védelméért.
Forrás: Belügyminisztérium
Képünk illusztráció