Bemutatkozás

A TRAFIKOSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELJÜK

lengyel-antal2

2002-ben alakult meg a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete, azzal az elhatározással, hogy képviselje a dohánykereskedelemmel foglalkozó hazai kis- és középvállalkozások érdekeit, valamint elősegítse a szakma súlyának, társadalmi elismertségének növelését.

Az utóbbi években a hazai dohány-kiskereskedők legfőbb szakmai tömörülésévé nőtte ki magát az egyesület, amely 2017 augusztusától szövetséggé alakult, Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége néven folytatja munkáját. A duplájára emelkedett taglétszám mellett a szabályozási környezet folyamatos változásai, a piac kihívásai, és az alapjaiban átalakuló kiskereskedői szerepkör is szükségessé tette számunkra, hogy a stabilabb, biztosabb hátteret adó szövetségi formában folytassuk a közös munkát.


A dohánytermékek kiskereskedelme gazdag múltra tekint vissza hazánkban, a kereskedelemnek ez a csatornája nem csupán gazdasági, szolgáltatói értelemben értékes, hanem képviselői kiemelkedő szaktudásának révén jelentős szerepe van a felelős dohányfogyasztás alakításában is.

A szektor, amelyben működünk, mintegy 15 ezer családnak nyújt megélhetést és jelentősen hozzájárul az állam adóbevételeihez. Szeretnénk azt elérni többek között, hogy ez a terület megkapja a súlyának megfelelő figyelmet és megbecsülést – amihez természetesen az is kell, hogy a dohánytermék-kiskereskedők magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak, valamint részt vegyenek a dohányfogyasztással kapcsolatos tudatos vásárlói magatartás kialakításában.

Az MDKSZ tagja a CEDT-nek (Európai Dohány Kiskereskedők Szövetségének), nemzetközi tudásmegosztó tevékenysége révén pedig jelentős szerepet játszik abban, hogy a külföldi jó gyakorlatok megjelenjenek a hazai kiskereskedelemben is. Ennek érdekében eseményeket, programokat, képzéseket szervezünk, hiszen meggyőződésünk, hogy széles körű szakmai összefogásra, információ-megosztásra van szükség ahhoz, hogy a jövőben is fennmaradjanak és sikeresen működjenek a dohány kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások hazánkban.

MISSZIÓNK

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége a hazai dohány kiskereskedők szakmai érdekvédelmi szervezeteként a dohánybolt-kultúra megerősítésén dolgozik. Nem csak figyelemmel kísérni és támogatni, hanem aktívan alakítani is szeretnénk a hazai dohány kiskereskedelmet. Felelős és szakszerű működés révén szeretnénk javítani a szektor megítélésén, növelni annak elismertségét, ezáltal pedig elősegíteni az érintett vállalkozások sikeres üzletvitelét.

A SZÖVETSÉG CÉLJAI

  • Naprakész szakmai információk szolgáltatása és tanácsadás dohány-kiskereskedők részére főképp szabályozási és üzleti kérdésekben. A közvélemény ellátása a szektorral kapcsolatos piaci adatokkal, állásfoglalásokkal, szakértői véleményekkel;
  • Az MDKSZ tagok és a közvélemény tájékoztatása révén szeretnénk erősíteni a dohánytermék-kiskereskedelemmel kapcsolatos társadalmi bizalmat, szakmai elismertséget.
  • A fiatalkorúak védelme érdekében megalkotott, dohány-kiskereskedelmet szabályozó jogszabállyal összhangban az MDKSZ társadalmi vállalásainak részét képezi a fiatalok felvilágosítása a dohányzás káros hatásairól, a dohánytermékek hatásmechanizmusáról, egészség- és életminőség-alakító szerepéről.
  • Az MDKSZ megszervezi a dohány-kiskereskedők oktatásának, képzésének rendszerét és tagjait rendszeresen bevonja a felkészítésbe.
  • Az MDKSZ azon dolgozik, hogy a dohány-kiskereskedők maximálisan érvényre juttassák a   fogyasztóvédelmi szempontokat és megfeleltessék a dohány-kiskereskedelmet az európai közösségi jogszabályok elvárásainak.
  • Az MDKSZ tagja a CEDT-nek (Európai Dohány Kiskereskedők Szövetsége), nemzetközi tudásmegosztó tevékenysége révén azon dolgozik, hogy elősegítse a külföldi jó gyakorlatok megjelenését a hazai kiskereskedelemben.
  • Az MDKSZ olyan eseményeket, rendezvényeket, képzéseket, programokat szervez, ahol a szakma képviselői a hazai aktualitásokon kívül nemzetközi trendekkel, innovációkkal is megismerkedhetnek.

Lengyel Antal
az MDKSZ elnöke

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.