46 millió forint értékben támogatja munkavállalóit a Continental

image_123650291 (20).JPG

Minden korábbinál nagyobb értékben osztotta ki a munkatársai körében az év ezen szakaszában megszokott támogatásokat a hazai dohányipar meghatározó szereplője, a Continental Dohányipari Csoport: a kollégák hűségét elismerő jutalmak összesen mintegy 25 millió forintot, az iskolakezdés anyagi terheinek enyhítését célzó támogatás további 20 millió forintot tett ki.

A két kezdeményezés így összességében több mint 46 millió forinttal járul hozzá a munkatársak jólétéhez, megerősítve a vállalat pozícióját, mint Sátoraljaújhely egyik legkedveltebb munkaadója.

A családok meghatározó szerepet töltenek be a több mint 130 éves múltra visszatekintő sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Csoport életében. A Continental nem csupán egy családi vállalkozás, hanem egy olyan közösség is, ahol gyakran előfordul, hogy egy család több generációja is egymás mellett dolgozik, erősítve ezzel a vállalat összetartó szellemiségét. A társaság ebből adódóan kiemelt figyelmet fordít a családok segítésére.

Az iskolakezdés időszaka minden évben jelentős pénzügyi megterhelést jelent a családok számára, amelyre válaszul a Continental már hagyománnyá vált iskolakezdési támogatási programját kínálja dolgozóinak. A vállalat idén 133 munkavállaló számára nyújtott támogatást, amely összesen 198 gyermek iskolakezdését tette könnyebbé. A támogatásra minden olyan, határozatlan idejű-, vagy legalább 1 éves, megszakítások nélküli, határozott idejű munkaviszonnyal rendelkező dolgozó jogosult, akinek gyermeke diákkorú. A támogatás összege idén gyermekenként bruttó 103 765 forint volt, amely összességében mintegy 20,5 millió forintot jelentett.

Hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a társaság a lojalitás és a hosszú távú elköteleződés megbecsülésére: ennek jegyében a Continental tradicionálisan 5 évente növekvő mértékű törzsgárda-elismeréssel jutalmazza minden folyamatos munkaviszonnyal rendelkező munkavállalóját. A hűségjutalom-program keretében idén 63 munkavállalót részesítettek elismerésben, amelynek összértéke meghaladta a 25,75 millió forintot. Az idei elismerések során több munkavállaló is 20 éves, egy dolgozó pedig már 45 éves munkaviszonyáért részesült jutalmazásban, amely a vállalat iránti hosszú távú elkötelezettségüket tükrözi.

Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a család, mint kötelék és a lojalitás a céghez a Continental kultúrájába szervesen illeszkedő, alapvető értékek. Az iskolakezdési támogatás és a törzsgárda-elismerés révén a társaság ezen értékeket a gyakorlatban is honorálja: nemcsak anyagi segítséget kíván nyújtani, hanem kifejezi elismerését azok iránt, akik hűséggel és elkötelezettséggel járulnak hozzá a közös sikerekhez. Hisznek abban, hogy a munkatársak jólétének elősegítése hosszú távon is megerősíti a vállalat stabilitását és a régió gazdasági fejlődését.

 

Forrás: Continental Dohányipari Csoport

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

2024. október 07.
Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező, csempészárukat szállító léggömbök ellen - közölte Laurynas Kasciunas litván védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a pilóta nélküli repülőeszközökkel derítenék fel, illetve szükség esetén kényszerítenék földre a léggömböket.

13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

2024. október 06.
13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

Rekordmennyiségű, több mint egymilliárd forint értékű adózatlan vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Zalában egy román kamion rakterében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága az MTI-t.

A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

2024. október 02.
A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

A Gazdasági Bizottság szeptember 30-i ülésén elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2023. évi beszámolóját. Az eseményen Dr. Nagy László, az SZTFH elnöke összefoglalta a szervezet elmúlt évi eredményeit, majd válaszolt a bizottsági tagok kérdéseire.

A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

2024. szeptember 30.
A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

A NAV munkatársai harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-vel.

Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

2024. szeptember 26.
Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

Az MDKSZ weboldalán korábban már beszámoltunk az Európai Bizottság dohányzás szabályait szigorító tervéről. Ennek értelmében, kiterjesztenék a dohányzási tilalmat, a szabadban lévő közösségi terekre.