A 200 méteres szabály alkalmazása - az SZTFH állásfoglalásával

 200m

Az SZTFH Dohányügyi Igazgatósága a napokban tájékoztatta a koncesszió jogosultakat arról, hogy módosult a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezés és ellenőrzés egyes szabályairól szóló 18/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet. 

Több tagunktól is kaptunk kérdést arra vonatkozóan, hogy a 200 méteres szabályt megelőzően kiadott engedélyekkel (azaz a 2013. november 30. előtti engedélykérelmek alapján kiadott engedélyekkel) működő dohányboltokra is vonatkozik-e a 200 méteren belüli működés tilalma? A kérdés tisztázása érdekében megkerestük az SZTFH-t. A 200 méteres szabály alkalmazásával kapcsolatos kérdésünkre választ kaptunk a SZTFH-tól, ennek lényegi részét az alábbiakban olvashatják:

"Az ismertetett jogszabályváltozás nem vonatkozik azokra a dohánytermék-kiskereskedőkre, akik az SZTFH rendelet 2021. november 1-jei hatályba lépését megelőzően, a korábban hatályos jogszabályok által megengedett módon más dohányboltoktól számított 200 méteres távolságon belül létesítettek és üzemeltetnek azóta is dohányboltot, tekintettel arra, hogy a 2021. november 1. napja előtt kiadott engedélyek hatályát az SZTFH rendelet nem érinti."

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.