A csikket a városra pöccintjük – közel 800 millió kilogrammnyi csikk évente

cigi-szuro

Bolygónk közel 1,3 milliárd dohányosa, egyes becslések szerint, évente mintegy 4,5 billió cigarettacsikket hajít el, így a csikkek a legsűrűbben a környezetbe kerülő hulladékok a Földön. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének (WHO FCTC) titkársága, ennek okán közösségimédia-kampányt indít, hogy felhívja a figyelmet a cigarettacsikkben lévő mikroműanyagok környezeti és egészségügyi hatásaira – adta hírül az ENSZ.

Világszerte évente több mint 6 billió cigarettát gyártanak, amelyek mindegyike szűrőket tartalmaz, amelyek főként mikroműanyagokból, úgynevezett cellulóz-acetátszálakból állnak. A nem megfelelően kezelt cigarettacsikk-hulladék bizonyos részei, mint a mikroműanyagok, és sok más vegyi anyag lebomlásuk után, az élelmiszerláncba is bekerülhetnek, és káros egészségügyi hatásokkal járhatnak.  A cigarettacsikk több mint 766 millió kilogramm mérgező szemetet jelent évente.

A tervezett közösségi média kampány célja, hogy influencerek, valamint az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) jószolgálati nagyköveteinek segítségével, minél több fórumon felhívják a társadalom figyelmét, a hulladék nem megfelelő kezelésével járó veszélyekre.

Egy nemrégiben elfogadott Európai Uniós irányelv előírja, (Magyarországon is, minden csomagoláson látható) hogy minden műanyag szűrővel ellátott dohányterméken egyértelműen fel kell tüntetni, hogy műanyagot tartalmaz.

Forrás: ENSZ

Legfrissebb híreink

SZTFH - Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről

2023. szeptember 29.
SZTFH - Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről

19/2023. Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről.

Újabb ország fontolgatja a cigaretta betiltását a következő generáció számára

2023. szeptember 27.
Újabb ország fontolgatja a cigaretta betiltását a következő generáció számára

Nagy-Britannia miniszterelnöke, Rishi Sunak tervezi a cigaretta betiltását a következő generáció számára.

Törzsgárda-elismeréssel jutalmazta munkatársait a Continental Dohányipari Zrt.

2023. szeptember 19.
Törzsgárda-elismeréssel jutalmazta munkatársait a Continental Dohányipari Zrt.

Törzsgárda elismeréssel jutalmazta minden, legalább 5 éve a vállalatnál dolgozó munkavállalóját a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Zrt.

Illegális dohányfeldolgozókra csapott le a NAV – a pénzügyőröket is meglepte a látvány

2023. szeptember 17.
Illegális dohányfeldolgozókra csapott le a NAV – a pénzügyőröket is meglepte a látvány

Illegálisan szerzett és feldolgozott dohánylevelekkel buktak meg azok az ügyeskedők, akiket Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében ellenőriztek.

Több mint háromezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban

2023. szeptember 16.
Több mint háromezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban

Több mint háromezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban, amelyet az M7-es autópálya töreki pihenőjében ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).