A dohánytermékekhez hasonlóan bevezetik az alkoholos italok figyelmeztető címkézését

Több uniós országban felháborodtak azon a jogszabályon, mely alapján az alkoholos italokat figyelmeztető szöveggel fogják ellátni egy tagállamban.

Írország lesz az első ország a világon, ahol kötelezővé teszik az alkoholtartalmú italok egészségügyi címkézését, amellyel figyelmeztetik a vásárlókat a kalória-, illetve az alkoholtartalom mellett, a rák és a májbetegség kockázatára, valamint a terhesség alatti alkoholfogyasztás veszélyeire. A The Guardian írása szerint Stephen Donnelly egészségügyi miniszter hétfőn írta alá a jogszabályt, és kijelentette, hogy várja, hogy más országok is kövessék Írország példáját.

A politikus elmondta, hogy a törvény 2026. május 22-től lépne hatályba, hogy a vállalkozásoknak legyen idejük alkalmazkodni az új szabályozáshoz.

„Ezekkel az információkkal megalapozott döntést hozhatunk saját alkoholfogyasztásunkról. Az egyéb élelmiszerek és italok csomagolása már tartalmaz hasonló egészségügyi információkat, és adott esetben egészségügyi figyelmeztetéseket is. A törvény ezekel összhangba hozza az alkoholtermékeket” – mondta el a miniszter.

Hildegarde Naughton, a közegészségügyért, a jólétért és a nemzeti kábítószer-stratégiáért felelős miniszter szerint az orvosi bizonyítékok azt mutatják, hogy még az alacsony szintű alkoholfogyasztás is rákkockázatot hordoz. Írországban 2001-ben érte el a csúcsot az alkoholfogyasztás, amikor éves szinten egy ember 14,3 liter tiszta alkoholt ivott meg.

Az Egészségügyi Kutatóbizottság szerint ez a fogyasztás 10,2 literre esett vissza. Az Európai Bizottság Olaszország, Spanyolország és hat másik EU-tagállam tiltakozása ellenére sem kifogásolta Írország tervét, amelyet a kormány tavaly deklarált. A Coldiretti, Olaszország legnagyobb gazdálkodói egyesülete „közvetlen támadásnak” minősítette az általuk „rémisztőnek” nevezett szabályozást.

Az Európai Uniónak az írországi riasztó borcímkékhez adott zöld lámpája veszélyes precedenst teremt, mivel fennáll annak a veszélye, hogy más, a fogyasztói döntéseket negatívan befolyásolni képes jogszabályok előtt is megnyitja az ajtót – közölte a szervezet.

A témáról bővebben, ITT olvashat!

 

Forrás: Guardian, vg

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.