A dohánytermelőket ellenőrzi a NAV - a folyamatos kontroll az ország egészére kiterjed

A nyár közepétől, a dohánybetakarítás megindulásával ismét fokozottan ellenőrzi a termelőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A NAV azt közölte, hogy az ország dohánytermelő területének több mint 80 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében található.

A két vármegyében több száz termelőre koncentrál a NAV ebben az időszakban, de a folyamatos kontroll az ország egészére kiterjed.

A betakarítások idején kiemelt szerepet kap a dohánylevél feketepiacra juttatásának megakadályozása, a termelőket kockázatelemzések alapján, vagy szúrópróbaszerűen ellenőrzi a hatóság.

A közúti szállítások kontrollja mellett az egyenruhások telephely-ellenőrzéseket is végeznek, a termőterületek monitorozására drónokat is bevetnek.

Azt írták, alighogy megkezdődött a dohánylevelek betakarítása, a pénzügyőrök egyre-másra értek tetten magánszemélyeket, akik a termőföldeken jogosulatlanul szedték a dohányt. A növényi részeket padlásaikon és tárolóikban szárították, majd pedig feldolgozták. Az "illegális gyűjtögetőknek" - a jövedéki eljárás és milliós nagyságrendű bírság megfizetése mellett - lopás miatt kirótt szankcióval is számolniuk kell - jelezték.

 

Forrás:mti

Képünk illusztráció!

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.