A fiatalok védelmében több mint 1500 trafikot ellenőrzött és közel 70 webshopot blokkolt az SZTFH

image_123650291 (3)53.JPG

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) - a dohányügyi hatáskörét részletező jogszabályok célkitűzéseivel összhangban - kiemelt feladatának tekinti a fiatalkorúak távoltartását a dohányzástól, valamint a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását.

 

Ennek szem előtt tartásával a Hatóság szakemberei - a februárban indított trafikellenőrzési kampány kezdete óta - országosan több, mint 1500 trafikot ellenőriztek fiatalkorú próbavásárló közreműködésével, az online térben pedig közel 70 jogosulatlan dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytató webshop blokkolásában működtek közre. Mint ismert, a fiatalkorúak védelme érdekében a trafikoknál nagyon szigorú a szabályozás. 18 éven aluli személyt dohánytermékkel kiszolgálni, részére dohányterméket értékesíteni tilos, illetve 18 éven aluli személy a dohányboltban nem tartózkodhat. A fiatalkorút kiszolgáló dohánybolt esetében a három csapás elvét alkalmazza a Hatóság: az első eset után jelentős, minimum egymillió forintos pénzbírság, a másodiknál az előző bírságösszeg legalább másfélszeresét kitevő pénzbírság és 30 napos ideiglenes boltbezárás a szankció.

Ha a dohánytermék-kiskereskedő 1 éven belül harmadik alkalommal szolgál ki fiatalkorút, úgy az SZTFH a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó engedélyt visszavonja, ami maga után vonja az állammal kötött koncessziós szerződés megszűnését is, melynek eredményeként elvész az egzisztenciát jelentő a dohánykereskedelmi jogosultság. A Hatósági szigornak már látható eredményei vannak: az 1518 ellenőrzött trafiknak kevesebb, mint 10 százaléka követett el ilyen jogsértést. Ezekben az ügyekben április végéig összesen 55,3 millió forint bírságot szabott ki az SZTFH. A jogsértési mutató javult a tavalyi 22 százalékos és a tavalyelőtti 13 százalékos arányhoz képest. Az SZTFH célja, hogy soha egyetlen kiskorút se szolgáljanak ki a trafikokban, a Hatóság ezért minden lehetséges eszközzel a jövőben is fel fog lépni. Az SZTFH azonban nem csak a trafikokat ellenőrzi, hanem folyamatosan monitorozza az online térben működő jogosulatlan dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytató webshopokat is, amelyek kimondottan a leginkább veszélyeztetett fiatalokat megcélozva, és a törvényt megkerülve, kivétel nélkül bevizsgálatlan ízesített elektronikus cigaretták távértékesítésére szakosodtak.

Mint ismert, Magyarországon dohányterméket és dohányzáshoz kapcsolódó terméket kizárólag a dohányboltban lehet forgalmazni, az ilyen termékek távértékesítése tilos.  A februárban indult hatósági intézkedéssorozat eredményeként, április végéig 67 honlap blokkolását rendelte el az SZTFH, melyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az internetszolgáltatók bevonásával hajt végre. A törvényszegőkkel szemben eljárást is indít, akikre 5 millió forinttól egészen 500 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhat. Eddig 27 ügyben az adott internetes oldal blokkolásán túl 213 millió forint közigazgatási bírság kiszabásáról is döntött az SZTFH. Gyermekeink védelménél semmi nem lehet fontosabb, ezért az SZTFH továbbra is szigorúan fog fellépni a jogsértő trafikosok, valamint illegális dohány-webshopok üzemeltetőivel szemben.

Forrás:mti,SZTFH

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

A Continental Dohányipari Csoport 16,5 milliárd forint összértékű beruházást hajt végre

2024. május 24.
A Continental Dohányipari Csoport 16,5 milliárd forint összértékű beruházást hajt végre

A Continental Dohányipari csoport 16 és félmilliárd forint összértékű ingatlanfejlesztési beruházást hajt végre a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen - közölte a vállalat.

 

Átadták a Hell Energy 80 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházását Szikszón

2024. május 24.
Átadták a Hell Energy 80 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházását Szikszón

Átadásra került a Hell Energy 80 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása, amelynek a nyomán 240 új munkahely jön létre, az üdítőital-gyártó vállalat pedig megerősítheti piacvezető pozícióját a világ több országában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.

SZTFH - Tájékoztatás az SZTFH 200 jelű űrlapról

2024. május 22.
SZTFH - Tájékoztatás az SZTFH 200 jelű űrlapról

A dohánytermék-kiskereskedelmi ügyek elektronikus ügyintézésének megkönnyítése és kényelmesebbé tétele érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága modern, a 21. századi elvárásokhoz igazodó elektronikus űrlapot vezet be.

 

 

A NAV, az SZTFH és a dohányipari cégek képviselői előtt mutatta be feketepiaci kutatását az MDKSZ

2024. május 14.
A NAV, az SZTFH és a dohányipari cégek képviselői előtt mutatta be feketepiaci kutatását az MDKSZ

Hétfőn Budapesten tartott sajtónyilvános szakmai rendezvényt a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége. Az eseményen Dr. Garai Renáta képzési vezető és Dr. Karácsony Gergely, az MDKSZ ügyvivője mutatta be azt a nagyszabású kutatási programot, amelynek keretében a fogyasztók attitűdje útján keresik a feketepiac mozgatórugóit. 

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a NAV nyomozói

2024. május 09.
Illegális cigarettagyárat számoltak fel a NAV nyomozói

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói - közölte a szervezet közleményében.