A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

image_123650291 (15)61.JPG

A Gazdasági Bizottság szeptember 30-i ülésén elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2023. évi beszámolóját. Az eseményen Dr. Nagy László, az SZTFH elnöke összefoglalta a szervezet elmúlt évi eredményeit, majd válaszolt a bizottsági tagok kérdéseire.

Dr. Nagy László 2024. május 4-ével vette át az SZTFH irányítását, így elnökként most először számolt be a Gazdasági Bizottságnak az éves eredményekről.

Az SZTFH immár három éve látja el stratégiai feladatait a kiemelt ágazatok szabályozásában, különös figyelmet fordítva az energiaszuverenitás erősítésére és a magyar fogyasztók érdekeinek védelmére. Dr. Nagy László a beszédében hangsúlyozta, hogy az SZTFH célja egy stabil és kiszámítható szabályozási környezet biztosítása az olyan ágazatok számára, mint a szerencsejáték-szervezés, a dohány-kiskereskedelem, a bányászat, a földtani tevékenységek és a kiberbiztonság. Hozzátette, hogy az SZTFH új feladatként a vállalati fenntarthatósági beszámolási rendszer (ESG) felügyeletét is biztosítja.

A szerencsejáték-szervezés szabályozása és átláthatóságának biztosítása 2023-ban is kiemelt feladat volt az SZTFH számára. Az SZTFH elnöke kiemelte, hogy az év során a munkatársai több mint 8000 ellenőrzést végeztek, és határozottan felléptek az illegális tevékenységek ellen. Emellett a pénzforgalmi blokkolási rendszer sikeres bevezetésével számos illegális tranzakciót sikerült megelőzniük.

A dohány-kiskereskedelem terén az SZTFH 2023-ban is jelentős eredményeket ért el, közel 4000 ellenőrzést hajtott végre, melynek eredményeként 265,4 millió forint értékben szabtak ki bírságot, főként jogosulatlan kereskedelem és fiatalkorúak dohánytermékkel történő kiszolgálása miatt. Dr. Nagy László hangsúlyozta, hogy a kiskorúak védelme prioritás az SZTFH számára, amelyre a 2024. január 1-jétől hatályba lépő szigorúbb szankciók is reflektálnak. Az elnök hozzátette, hogy a kiskorúak védelmét az online térben is biztosítani kell, hiszen az SZTFH tapasztalatai szerint az illegális Elf Bar-értékesítés egyre inkább az online platformokra tolódik át. Ennek megelőzése érdekében az SZTFH kiterjesztette a weboldalblokkolási tevékenységét is, így 2024-ben 96 webáruház honlapját blokkolták, és szeptember közepéig már 104 blokkolási eljárás indult.

 

Forrás. SZTFH

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

2024. október 07.
Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező, csempészárukat szállító léggömbök ellen - közölte Laurynas Kasciunas litván védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a pilóta nélküli repülőeszközökkel derítenék fel, illetve szükség esetén kényszerítenék földre a léggömböket.

13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

2024. október 06.
13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

Rekordmennyiségű, több mint egymilliárd forint értékű adózatlan vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Zalában egy román kamion rakterében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága az MTI-t.

A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

2024. október 02.
A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

A Gazdasági Bizottság szeptember 30-i ülésén elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2023. évi beszámolóját. Az eseményen Dr. Nagy László, az SZTFH elnöke összefoglalta a szervezet elmúlt évi eredményeit, majd válaszolt a bizottsági tagok kérdéseire.

A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

2024. szeptember 30.
A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

A NAV munkatársai harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-vel.

Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

2024. szeptember 26.
Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

Az MDKSZ weboldalán korábban már beszámoltunk az Európai Bizottság dohányzás szabályait szigorító tervéről. Ennek értelmében, kiterjesztenék a dohányzási tilalmat, a szabadban lévő közösségi terekre.