A Philip Morris negyedéves bevételnövekedése elmaradt a várttól

A Philip Morris International dohányipari konszern az elemzők által vártnál kevésbé növelte bevételét, részvényarányos profitja viszont meghaladta a becsültet az idei harmadik negyedévben.

A cég azt közölte, hogy adózott nyeresége részvényenként 1,32 dollárra mérséklődött az egy évvel korábbi 1,34 dollárról. Az elemzők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény ugyanakkor a tavalyi harmadik negyedévi 1,53 dollárról 1,67 dollárra emelkedett.

A Philip Morris bevétele 13,8 százalékkal, 9,14 milliárd dollárra nőtt, a cég történetében a negyedéves bevétel először haladta meg a 9 milliárd dollárt.

Az elemzők véleményének átlagában kisebb, 1,62 dollár részvényarányos nyereség és nagyobb, 9,21 milliárd dolláros bevétel szerepelt.

A Philip Morris az idei, egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredményére vonatkozó előrejelzését 6,05-6,08 dollárra emelte az eddigi 5,96-6,05 dollárról. Szakértők 6,12 dollárt vártak.

Forrás:mti

Képünk illusztráció!

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.