A színek alapján való eligazodás a múlté – egységes csomagolás

cigis-doboz

2022. Február 1-jétől immár egységesen csomagolásban kapható valamennyi cigaretta, de a kiskereskedőknél elérhetőek még régi csomagolású termékek is, amennyiben még a korábbi készleteket értékesítik – emlékeztetett Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke.

Az elmúlt hetekben az ismert brandeket, az egységes csomagolás váltotta fel a dohánytermékek esetében, de az egészségóvó tartalmak természetesen megmaradtak – kezdte Lengyel Antal hozzátéve, hogy az esetlegesen tavalyról megmaradt, nem egységcsomagolású termékek korlátlan ideig értékesíthetők az üzletekben.

Az egységes csomagolás jelentette plusz költségek – az MDKSZ elnöke szerint – a gyártók oldalán jelentkeztek, hiszen rájuk hárult egy új csomagolási forma bevezetése, ilyen szempontból tehát a kiskereskedelem nem érintett.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az egységes csomagolást elsőként Ausztráliában vezették be, de már az unió országaiban is van rá példa, köztük Franciaországban, ahol három éve van gyakorlatban. A nemzetközi tapasztalatok alapján pedig az várható, hogy egyre több országban fogják alkalmazni az elkövetkezendő években – tette hozzá.

Fontos megjegyezni azt is, hogy arra vonatkozóan egyelőre nincs statisztika, hogy a csomagolás egységesítése miatt csökkent-e a dohánytermékek irányi kereslet, a francia tapasztalatok azt mondatják, hogy nem ennek a gyakorlatnak a hatására változott a dohányterméket fogyasztók köre.

Lengyel Antal szerint, a kiskereskedelem szempontjából elsősorban, az üzletek polcain való eligazodás fog új kihívást jelenteni a kereskedők számára, legfőképpen azok számára, akik újként kerülnek be az értékesíti csatornába. A dohánytermékeken a jövőben is feltüntetésre kerül a márkajelzés, de a színek alapján való eligazodás a múlté lesz, tehát a trafikosoknak nagyon oda kell majd figyelniük – fűzte hozzá.

 

Forrás: Inforádió

Az interjú meghallgatható: ITT

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.