Amikor az orvos írja fel az e-cigit

elektr-cig

Azt semmiképpen nem jelenthetjük ki nyugodt szívvel, hogy ne lenne ebben valamilyen mögöttes szándék. Egyszerűen a nikotinfüggők számára szeretnének biztosítani egy alternatívát a leszokáshoz.

A dohányzásról való leszoktatás részeként e-cigarettát írhatnak fel a nikotinfüggőknek Nagy-Britanniában - adta hírül a CNN. Az egészségügyi eszközöket szabályozó brit hivatal készített útmutatást erről a kormánynak, akik közleményük alapján lépnének előre az ötlettel.

A közleményben hangsúlyozzák: az elektromos cigaretták sem veszélytelenek, de brit és amerikai szakértők véleményeire hagyatkozva megállapították, hogy így is jóval biztonságosabbak, mint a hagyományos dohányzás, még akkor is, ha az e-cigihez használt folyadékokban található vegyszerek hasonlóan egészségtelenek.

Szakértők megállapítása szerint, sokan azért nem választják az elektromos cigarettát, mert gyakorlatilag nem ismerik, vagy éppen nem tudják – vagy akarják – megfizetni az eszköz árát. Persze nincs új a nap alatt: Ausztrália már vezetett be hasonló intézkedést, ott orvosi recept kell az e-cigi folyadékokhoz. Érdekesség, hogy az országban nincsenek bevizsgált és jóváhagyott termékek.

Tekintettel arra, hogy a gyártók termékeire hosszú és részletes bevizsgálás vár Nagy-Britanniában, így hosszú időbe telhet, mire életbe lép a szabályozás.

 

CNN alapján

Kép:Pixabay

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.