Átadták a Continental Dohányipari Zrt. új gyártócsarnokát

A Continental Dohányipari Zrt. 9,2 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztését adták át Sátoraljaújhelyen, a magyar kormány a beruházáshoz 3,6 milliárd forintos támogatást biztosított. 

Varga Mihály pénzügyminiszter, a beruházás átadásán elmondta: A kormány mindent megtesz azért, hogy egy újabb kihívás, a háború idején is megőrizze az elért eredményeket és mihamarabb visszatérhessen az élet a normális kerékvágásba. Hozzátette: ehhez megfelelő gazdaságpolitika kell, olyan gazdaságpolitika, amely a munkahelyeket bővíti, lehetőséget teremt a vállalkozások számára, javítja a versenyképességet.

A pénzügyminiszter kiemelte: hogy az elmúlt évtizedben a térség gazdasági teljesítménye megduplázódott, a bruttó átlagkereset 2010 óta két és félszeresére nőtt, emellett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében foglalkoztatottak száma 226 ezerről 277 ezerre emelkedett. Hozzátette, az 51 ezer új munkahely döntő többsége a vállalkozói szférában jött létre, a munkanélküliek száma Borsod megyében 46 ezerről 18 ezerre, a ráta 17 százalékról 6,2 százalékra csökkent.

Varga Mihály hangsúlyozta, a sátoraljaújhelyi cég kínálata 30 országban van jelen, közvetlenül 500, közvetetten pedig 4000 embernek ad munkát. Azzal kapcsolatban, hogy a kormány miért támogat dohányipari céget úgy fogalmazott: "Magyarország érdeke kettős, egyrészt egészségügyi érdek a dohányzás hazai visszaszorítása, ugyanakkor gazdasági érdek, hogy a fennálló kereskedelemből kivegyük a részünket, és ezen a piacon a magyar tulajdonú gyárak működjenek, amelyek magyar munkahelyeket és magyar bevételt biztosítanak".

Az átadón Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője a sátoraljaújhelyi üzemet kiváló példának nevezte arra, hogy elszánt magyar befektetők, a nemzeti ügyeket segítő kormány támogatásával, nemcsak megvetették a lábukat 25 évvel ezelőtt, hanem folyamatosan fejlődni tudtak, ezzel egy olyan város és térség javát szolgálva, ahol 20-22 évvel ezelőtt "egekbe szökött a munkanélküliség".

Hozzátette, hogy a kormány nemcsak a beruházást támogatta, hanem egy helyi közösséget és "számos nemes célt is", és emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány első hulláma idején is folytatódott a munka, melynek eredményeként "megerősödik, sőt bővül a foglalkoztatottság Zemplénben. Különös figyelemmel a fiatal munkaerő becsatornázására és megtartására". Előremutatónak nevezte a fejlesztést, megemlítve az energiahatékony megoldások alkalmazását.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere arról beszélt, hogy a dohányipari cég "fénykorában" lehet a város vezetője, és úgy fogalmazott, a cég és a vezetői "látják a gép mögött az embert".

Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a gyár mai tulajdonosai több mint 27 milliárd forintot fektettek be a kezdetek óta, de a támogatás nélkül ekkora léptékű építkezést nem tudtak volna végrehajtani. A beruházás mintegy 10 milliárd forintos összköltségének legnagyobb eleme - 41 százaléka - az új, modern ipari technikával felszerelt háromszintes csarnok. A teljes összeg csaknem 39 százalékát a modern dohányelőkészítő üzem berendezéseire költötték, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a cég megtartsa az elmúlt 15 évben elért fejlődési ütemet. Hozzátette, érzik a magyarországi munkahelyek védelmének kiemelkedő fontosságát, és megjegyezte, a cég állományi létszáma 540 fölé emelkedett mára.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a cég nettó árbevétele tavaly 56,4 milliárd forint fölé emelkedett a megelőző évi 47 milliárd forintról, míg adózott bevétele több mint 350 millió forinttal 6,355 milliárd forintra nőtt.

(Forrás: Mti)

Legfrissebb híreink

Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

2023. június 07.
Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

A Dohány Kiskereskedők Európai Szövetsége (CEDT) útján kaptuk a hírt ír trafikos kollégáinktól, hogy Írország kormánya a múlt héten fogadta el azt a jogszabályt, amely jelentősen átalakítja a dohánytermékek kiskereskedelmi rendszerét és megerősíti a fiatalkorúak védelmét. Az új szabályozást júliusban léptetik életbe.

Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

2023. május 02.
Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tájékoztatót adott ki a dohányboltokban folytatott ellenőrzések során feltárt leggyakoribb hibákról, illetve hiányosságokról. A hatóság a hibák elkerülésére is megfogalmazott néhány javaslatot. 

SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

2023. április 21.
SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek országos képzési rendszeréről szóló 8/2023. (IV. 11.) SZTFH rendelet. Erről a hatóság a cikkben található közleményben adott tájékoztatást.

A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

2023. április 20.
A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte  Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel.