Ausztria sikeresnek tartja a magyar trafikrendszert

dohanybolt

Ausztria is érdeklődik a magyar trafikrendszer tapasztalatai iránt, ezért a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) egyeztetett a dohánytermékek kiskereskedelmét koordináló osztrák Monopólium Hivatallal – adta hírül, az SZTFH.

Az egyeztetésre, az osztrák fél kezdeményezése alapján került sor. Ausztria eredményesnek tartja a magyar megoldást, és a dohányboltok kiosztásakor a magyar gyakorlathoz hasonlóan koncesszióra vonatkozó szabályokat fog alkalmazni. Az egyeztetésen szó esett többek között a magyar koncessziós eljárás jogi, gyakorlati működéséről, és mindkét fél kifejezte a nyitottságát a hosszútávú szakmai együttműködés iránt - tették hozzá.

A megbeszélésen Biró Marcell, az SZTFH elnöke kifejtette, hogy 2013-as bevezetése óta a magyar trafikrendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis ma már szinte kizárólag magyar kisvállalkozások üzemeltetik a trafikokat, míg korábban multinacionális cégek kezében összpontosult a dohánytermékek értékesítése. Biró Marcell a közlemény szerint kiemelte, hogy a fogyasztók érdekeinek védelmét szintén sikerült megerősíteni.

A hatóság eredményként értékeli továbbá, hogy az elmúlt években 30 százalékról 25 százalékra mérséklődött a dohányosok száma a felnőtt lakosság körében, a fiatalok körében pedig a 2013-as 45,5 százalékról 2020-ra 32,5 százalékra azok aránya, akik dohánytermékeket próbáltak ki. A dohányzás visszaszorítása a kevesebb forgalmazási helynek is köszönhető - hangsúlyozták. Korábban majdnem 43 ezer üzletben lehetett dohányterméket vásárolni, míg ma 5876 dohánybolt működik Magyarországon.

(MTI alapján)

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.