Brüsszel visszaszorítaná a dohányautomaták számát

Belgium betiltja a dohányautomaták használatát a bárokban és éttermekben, a szupermarketekben azonban nem – írja a The Brussels Times az ország parlamenti közegészségügyi bizottságának október 19-i határozatára hivatkozva.

A szövetségi kormány támogatta Frank Vandenbroucke szövetségi egészségügyi miniszter törvénytervezetét, amely betiltja a dohányautomaták használatát a vendéglátóiparban. Els Van Hoof szövetségi képviselő, aki 2016-ban egy hasonló törvényjavaslattal kövezte ki a szabályozás útját, hangsúlyozta, hogy a tilalommal megnehezítik a kiskorúak cigarettához jutását.

2006 óta Belgiumban a dohányautomaták csak speciális, korhatárt igazoló érmével érhetők el, amelyet kiskorúak nem birtokolhatnak. A valóságban azonban az érmék széles körben elérhetőek voltak, beleértve a kiskorú vásárlókat is.

A tilalom egy még egyelőre meg nem határozott átmeneti időszak után lép életbe, hogy az iparágnak legyen ideje a gépek eltávolítására.

Új szabályával Belgium csatlakozik Hollandiához, az Egyesült Királysághoz és Franciaországhoz, többek között olyan országokhoz, amelyek korlátozzák a dohánytermékek mechanikus értékesítését.

(Forrás: Brussel Times)


Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.