COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Mivel Magyarországon is népbetegségnek számít, ezért népegészségügyi szempontból kiemelt jelentőségűvé vált a visszaszorítása, amihez összehangolt és komplex megközelítés szükséges mind hazai, mind nemzetközi szinten.

Magyarországon mintegy 400-500 ezerre tehető a COPD-s betegek száma, vagyis a 40 évesnél idősebbek körülbelül 9-10 százaléka érintett, akik leginkább légzési nehézségekre, illetve súlyos fáradékonyságra panaszkodnak. Kialakulásában legnagyobb szerepe a tartós dohányzásnak van, a betegek 80 százaléka aktív dohányos, vagy korábban hosszabb ideig dohányzott. A kiváltó okok között szerepelhet még a környezeti és az ipari szennyezés, valamint nagyon ritkán genetikai adottságok is. A betegség során a tüdő visszafordíthatatlanul károsodik: a légutak tartósan beszűkülnek, és a tüdőszövet rugalmassága fokozottan csökken. Azonban a betegek életminőségén sokat javít, ha kellő időben szakellátáshoz fordulnak és követik az orvos tanácsait.

Annak ellenére, hogy ilyen gyakran előforduló kórról beszélünk, a lakosság jelentős része alig, vagy egyáltalán nem ismeri a COPD-t. Ennek részben lehet oka a COPD (Chronic Obstructive Pulmonary Disease) idegen hangzású neve, de ennél valószínűbb az a magyarázat, hogy a leginkább érintett betegek nehezen néznek szembe az évtizedeken át tartó dohányzás súlyos következményeivel. Bár a COPD nem gyógyítható, ugyanakkor megelőzhető betegség, ezért nagyon fontos a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása. Ehhez biztosít lehetőséget minden évben a COPD világnapja, amelynek idei mottója: „A lélegzet élet – lépjünk korábban!” a betegséggel kapcsolatos megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet. Ebből az alkalomból szervezett konferenciát az OKPI, ahol neves szakmai előadók ismertették hazai és nemzetközi kitekintés mentén a COPD kialakulását és természetét, terjedésének tendenciáit, a prevenció és a korai felismerés fontosságát, továbbá a legújabb diagnosztikai és terápiás lehetőségeket. 

Forrás: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és WHO Magyarország

A COPD-vel kapcsolatban további információt találnak ITT , illetve ITT.

 

Képünk illusztráció!

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.