Csökkent a dohányboltok száma az országban

trafik-kulso

Az elmúlt egy esztendőben is csökkent a dohányboltok száma az országban. Több mint két tucat üzlet zárt be, 554 településen pedig egyáltalán nincs trafik – ez olvasható ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának a napokban frissített adatbázisából.

Koncessziós engedéllyel jelenleg 5162 dohánybolt rendelkezik, a kijelöltek száma pedig 705. Ugyanez tavaly augusztus végén 5183 és 711 volt, azaz közel egy év alatt 27-tel lett kevesebb trafik az országban.

Az engedélyesek döntő többségét még mindig az a kör adja, amely a dohány-kiskereskedelmi ágazat átalakításakor, 2013-ban nyerte el a húsz évre szóló koncessziót, így ők lassan félidőnél járnak.

Ezzel szemben a másik működtetési forma, a kijelölés bármikor indoklás nélkül írásban visszavonható, és a kereskedő is bármikor, felmondási idő nélkül „visszaadhatja az ipart”.

A Világgazdaság írása szerint, a csökkenő trafikszám nem újdonság, hiszen a rendszer 2013-as elindulása óta szinte minden évben esett egy-két százalékkal az üzletek volumene: kilenc év alatt majdnem pontosan kilenc százalékkal, számszerűen 555-tel.

A hatóság azt is közölte, hogy hány településen nincs dohánybolt. Az adatbázis szerint, a helységek mintegy hatoda ellátatlan, hiszen a több mint 3100 településből 554-ben nincs trafik. Ezek mindegyike község, a legtöbb, 112 Baranya megyében található.

A dohányboltok számának a csökkenésével minden bizonnyal szorosan összefügg, hogy az előző évtizedben fogyatkozott a dohányosok száma is: a rendszeresen és a csak alkalmanként cigarettázók aránya egyaránt 2,1 százalékponttal esett. Érdekesség, hogy a leszokottak között több a korábban függőnek számító férfi. Abban azonban nincs változás, hogy továbbra is jóval több a dohányos az alacsonyabb iskolai végzettségűek között.

A dohányfelügyeleti hatóságnak ugyanakkor ma már nemcsak a „klasszikus” termékek kereskedelmének a szabályozása ad feladatot, hanem az olyan, mostanában piacra került illegális árucikkek elleni küzdelem is, mint az Elf Bar, amelyről az MDKSZ oldalán többször is olvashattak részletesen.

 

(Forrás: VG)

(Kép: illusztráció)

Legfrissebb híreink

SZTFH - Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről

2023. szeptember 29.
SZTFH - Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről

19/2023. Tájékoztató az októberi egészségvédelmi tájékoztató megjelenítési kötelezettségről.

Újabb ország fontolgatja a cigaretta betiltását a következő generáció számára

2023. szeptember 27.
Újabb ország fontolgatja a cigaretta betiltását a következő generáció számára

Nagy-Britannia miniszterelnöke, Rishi Sunak tervezi a cigaretta betiltását a következő generáció számára.

Törzsgárda-elismeréssel jutalmazta munkatársait a Continental Dohányipari Zrt.

2023. szeptember 19.
Törzsgárda-elismeréssel jutalmazta munkatársait a Continental Dohányipari Zrt.

Törzsgárda elismeréssel jutalmazta minden, legalább 5 éve a vállalatnál dolgozó munkavállalóját a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Zrt.

Illegális dohányfeldolgozókra csapott le a NAV – a pénzügyőröket is meglepte a látvány

2023. szeptember 17.
Illegális dohányfeldolgozókra csapott le a NAV – a pénzügyőröket is meglepte a látvány

Illegálisan szerzett és feldolgozott dohánylevelekkel buktak meg azok az ügyeskedők, akiket Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében ellenőriztek.

Több mint háromezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban

2023. szeptember 16.
Több mint háromezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban

Több mint háromezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kisbuszban, amelyet az M7-es autópálya töreki pihenőjében ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).