Csökkent a hagyományos cigaretta és a vágott dohány értékesítése tavaly

cigi-ecigi

Magyarország, még 2017-ben tett ígéretet arra az Uniós elvárásra, hogy teljesíti a dohánytermékek kapcsán szükséges minimális adózás mértékét, azonban ez a folyamat jelentősen elhúzódott. Ennek okán kellett az elmúlt évben jelentősen emelni, a dohánytermékek árát.

Az áremelkedés után, arra is számítani lehetett, hogy sokan felhagynak majd a dohányzással, vagy az olcsóbb dohánytermékek felé fordulnak, esetleg elektromos vagy hevítéses technológián alapuló termékekre állnak át.

A hagyományos termékeknél, illetve az elektromos (töltőfolyadékkal működő) eszközöknél nagyobb volt a visszaesés, mint amire számítani lehetett. Az ezekben használt töltőfolyadék kereslete esett vissza leginkább. A hevítéses technológiájú termékeknél azonban, (az ND Zrt. korábbi adatai alapján) 2021 augusztusában már 144,3 millió szálat értékesítettek. A hazai fogyasztók száma több százezerre tehető. Ők vélhetően nem kis részben azért állnak át, mert ezeket a termékeket kevésbé tartják károsnak az egészségre, mint a hagyományos cigaretták szívását. Az elektromos cigaretták töltőfolyadékára vonatkozó adat, ennél is döbbenetesebb: A két évvel ezelőtti, 15,8 ezer literes fogyasztás után, tavaly november végéig csupán 7500 litert értékesítettek belőle, ami mindenképpen hatalmas visszaesés.

A folyamatok mögött részben az állhat, hogy sokan felhagytak a káros szenvedélyükkel. Ebben pedig az egészségügyi mellett közrejátszhattak gazdasági okok is, hiszen a napi egy dobozt elszívó dohányzóknak éves szinten már az áremelés előtt is nagyjából félmillió forintjába került a cigaretta. A tavalyi adóemelések pedig körülbelül 30 százalékkal drágították a dohányzást.

Forrás:napi.hu/mfor

Kép: dreamstime.com

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.