Dánia szigorú szabályozást fontolgat –tiltással tartaná távol a fiatalokat a dohányzástól

gyerek-dohany

Feltételezhetően, az új-zélandi példa sikerét követve, Dánia a tervek szerint megtiltaná a cigaretta és a nikotintartalmú termékek értékesítését minden 2010 után született állampolgár számára – adta hírül, az Euronews.

A lépés célja, hogy megakadályozzák a dánok következő nemzedékét abban, hogy bármilyen dohányhoz nyúljanak – mondta Magnus Heunicke egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

"Ha szükséges, készek vagyunk megtiltani ennek a (2010-ben és azután született) generációnak az értékesítést a vásárlási korhatár fokozatos emelésével" - tette hozzá, a miniszter.

Függetlenül attól, hogy a 18 éven aluli dán állampolgároknak tilos dohányt és elektronikus cigarettát vásárolni, a 15 és 29 év közötti emberek körülbelül 31%-a még mindig dohányzik.

Magnus Heunicke egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ezzel azt szeretnék elérni, hogy ezeknek a generációknak a tagjai soha ne szokjanak rá a dohányzásra.

A Guardian információi szerint, Dániában a 15 – 29 éves korosztály 31 százaléka dohányzik, és a rákos megbetegedések fő kiváltója a dohányzás. Az 5,8 millió lakosú országban évente 13 600 halálesetet okoz.

Egy közvélemény-kutatás szerint a dán lakosság 64 százaléka támogatja a kormányzat tervét, a 18 – 34 éves korosztályban pedig 67 százalékos a támogatók aránya.

Forrás: Euronews, Guardian

Kép:Pixabay

Legfrissebb híreink

Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

2023. június 07.
Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

A Dohány Kiskereskedők Európai Szövetsége (CEDT) útján kaptuk a hírt ír trafikos kollégáinktól, hogy Írország kormánya a múlt héten fogadta el azt a jogszabályt, amely jelentősen átalakítja a dohánytermékek kiskereskedelmi rendszerét és megerősíti a fiatalkorúak védelmét. Az új szabályozást júliusban léptetik életbe.

Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

2023. május 02.
Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tájékoztatót adott ki a dohányboltokban folytatott ellenőrzések során feltárt leggyakoribb hibákról, illetve hiányosságokról. A hatóság a hibák elkerülésére is megfogalmazott néhány javaslatot. 

SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

2023. április 21.
SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek országos képzési rendszeréről szóló 8/2023. (IV. 11.) SZTFH rendelet. Erről a hatóság a cikkben található közleményben adott tájékoztatást.

A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

2023. április 20.
A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte  Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel.