Dohánybolti rablót fogtak el a rendőrök Szombathelyen

Börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 47 éves férfit, aki szombaton kirabolt egy szombathelyi dohányboltot - közölte az MTI-vel a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

Seffer Lilla tájékoztatása szerint a férfi arcát maszkkal eltakarva ment be a Szent Márton utcai dohányboltba, ahol a napi bevételt követelte az eladótól; az alkalmazott százezer forintot adott át a rablónak. A rendőrök a szemle során rögzített nyomok, valamint a kamerafelvételek elemzése alapján, részben személyismeretüknek köszönhetően azonosították az elkövetőt, akit hétfőn elfogtak és előállítottak - közölte az őrnagy. Hozzátette: a gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Szombathelyi Járásbíróság - a bíróságok honlapján közzétett - közleménye szerint jogerősen másfél év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a rablással vádolt férfit, valamint két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.  Az okozott százezer forintos kár nem térült meg, ezért a bíróság annak megfizetésére is kötelezte a vádlottat - olvasható a közleményben.

 

Forrás: mti, Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Képünk illusztráció!

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.