Dohányfüstmentes generáció és egységes csomagolás Európa-szerte?

beca-elnok

Az Európai Parlament szerdán tagjai döntő többségének szavazatával - 652 igen szavazat, és 15 nem ellenében - elfogadta az „Európa megerősítéséről a rák elleni küzdelemben” című állásfoglalást. 

Ahogy arról korábban is hírt adtunk, az úgynevezett BECA bizottság szakértői jelentése szolgált ennek az állásfoglalásnak az alapjául. (Alább található egy videó, ezzel kapcsolatban)

 

Az állásfoglalásban az Európai Parlament a dohányzást jelöli meg, mint a rákos megbetegedések messze a legfőbb megelőzhető okát az EU-ban. Az európai rákos megbetegedések 15–20%-át ez okozza. Erre tekintettel számos ajánlást fogalmaz meg a dohányzás visszaszorítása érdekében. A jelentés határozottan támogatja a „dohánymentes nemzedék” célkitűzését, amely szerint 2040-re a lakosság kevesebb mint 5%-a dohányozna, szemben a mai mintegy 25%-kal.

A parlamenti jelentés számos konkrét intézkedésre is javaslatot tesz a jogalkotó szervek számára, amelyek mind hatással lehetnek a tagállamok – így Magyarország – dohánypiacára a közeljövőben. Így a dohánytermékekről szóló irányelv (TPD 2) küszöbön álló módosítása, emellett pedig a két másik jogszabály (a dohánygyártmányok jövedéki adójáról szóló irányelv, valamint a magánszemélyek határokon átnyúló dohányvásárlásának jogi keretei) kapcsán sürgeti a Bizottságot, hogy nyújtson be jogalkotási javaslatokat a következők bevezetése érdekében:

a)  valamennyi dohánytermék minimális jövedéki adójának és végső piaci árának növelése és felfelé irányuló összehangolása, amelynek hatására a jelenleg alacsonyabb árszintű országokban emelkedne a dohánytermékek ára, amíg el nem éri a környező, magasabb árszintű országok árait;

b)  az egységes csomagolás bevezetése az egész EU-ban. Emellett a képes és szöveges egészségügyi figyelmeztetéseknek a dohánytermék-csomagolások elülső és hátsó részének 80%-án való elhelyezésére vonatkozó kötelezettség;

c)  a dohánytermékek jellegzetes ízesítésére vonatkozó tilalom szigorú érvényesítése.

A jelentés nem elutasító az ártalomcsökkentés felé tett lépésekkel, kimondja azt is, hogy az elektronikus cigaretták hozzájárulhatnak a leszokás elősegítéséhez. Mindazonáltal rendkívül szigorú abban a tekintetben, hogy az új típusú dohánytermékeket nem szabad vonzóvá tenni a fiatalok és a nemdohányzók számára, ezért határozottan a hevített dohánytermékek és az új típusú dohánytermékek jellegzetes ízesítésének betiltására hívja fel a jogalkotót.

Végezetül egy másik, világszerte erősödő trend hatása is megjelenik az ajánlások között, amikor a dohányfüstmentes környezetekről szóló szabályozás hatályát ki akarja terjeszteni az e-cigarettákra és a hevített dohánytermékekre, valamint a szabadtéri nyilvános helyeket is füstmentes területté kívánja tenni. Ahogyan arról a Trafikosok Lapja hasábjain is beszámoltunk, egyre több európai ország tiltja meg a dohányfogyasztást különféle szabadtéri helyeken, így például a spanyol tengerparton és a francia közparkokban is tilos lesz rágyújtani. A kül- és beltéri dohányzási tilalmak körébe szintén egyre több helyen beleértik az e-cigaretták és a hevített dohánytermékek fogyasztását is.

Képünkön: Bartosz Arłukowicz, az Európai Parlament rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottságának (BECA) hivatalban lévő elnöke. 

Kép és forrás: European Times, Európai Parlament

Legfrissebb híreink

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

2024. október 07.
Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező, csempészárukat szállító léggömbök ellen - közölte Laurynas Kasciunas litván védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a pilóta nélküli repülőeszközökkel derítenék fel, illetve szükség esetén kényszerítenék földre a léggömböket.

13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

2024. október 06.
13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

Rekordmennyiségű, több mint egymilliárd forint értékű adózatlan vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Zalában egy román kamion rakterében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága az MTI-t.

A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

2024. október 02.
A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

A Gazdasági Bizottság szeptember 30-i ülésén elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2023. évi beszámolóját. Az eseményen Dr. Nagy László, az SZTFH elnöke összefoglalta a szervezet elmúlt évi eredményeit, majd válaszolt a bizottsági tagok kérdéseire.

A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

2024. szeptember 30.
A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

A NAV munkatársai harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-vel.

Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

2024. szeptember 26.
Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

Az MDKSZ weboldalán korábban már beszámoltunk az Európai Bizottság dohányzás szabályait szigorító tervéről. Ennek értelmében, kiterjesztenék a dohányzási tilalmat, a szabadban lévő közösségi terekre.