Egy fővárosi kórházban és egy dohányboltban terjesztették a kábítószert - VIDEÓVAL

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügyben, a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik élettársakként, 2018-tól kezdve kábítószereket értékesítettek Budapest területén, amelynek során a férfi a drogot több esetben a munkahelyénél, egy fővárosi egészségügyi intézménynél adta át a vevőinek.

A vádirat szerint a vádlottak 2018. évtől kezdve a megélhetésüket részben kábítószerek - köztük kannabisz, amfetamin, extasy - értékesítéséből fedezték. Emellett ők maguk is fogyasztottak kábítószereket.

A vádlottak a drogügyletek intézése során egymással, illetve a vevőikkel telefonon, illetve üzenetküldő alkalmazásokon keresztül, kódolt nyelven egyeztettek. A vádlottak a megrendelt szereket jellemzően a XI. kerületi lakásuk közelében adták át a vevőiknek, de többször előfordult az is, hogy a vádlott férfi a munkahelyénél, az egyik budapesti kórház környékén találkozott a vásárlókkal, és ilyenkor vagy a kórház öltözőjében, vagy a külső parkolójában történt az átadás. Megint más esetekben, az ügyletet a nő bonyolította egy budapesti dohányboltnál, ahol dolgozott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2022. július 28-án mindkét vádlottat a munkahelyénél fogták el, amelynek során mindkettőjüknél találtak kábítószert. A vádlottak által bérelt lakásban pedig a kábítószerek értékesítéséhez, illetve fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak a nyomozók.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség az élettársakat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és velük szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felvételén a férfi elfogása látható.

Forrás: Fővárosi Főügyészség

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

Tisztelt Érdeklődők!

2024. június 21.
Tisztelt Érdeklődők!

A nyár az MDKSZ-nél is a szabadságok időszaka, így a beérkező leveleket nem tudjuk a megszokott gyorsasággal és naprakészséggel megválaszolni. Előfordulhat néhány nap csúszás, de természetesen továbbra is minden beérkező e-mailre reagálunk.

Internetes fogadások tippadóit ellenőrizték a NAV munkatársai

2024. június 07.
Internetes fogadások tippadóit ellenőrizték a NAV munkatársai

Az elektronikus kereskedelem ma már nemcsak a webáruházi áruforgalmat jelenti, az internetes felületek sok egyéb gazdasági tevékenységre is lehetőséget biztosítanak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is kiemelt figyelemmel kíséri a különböző digitális platformokon és a közösségi médián keresztül tevékenységet végző vállalkozókat.

Kétszámjegyű növekedést ért el 2023-ban Continental Dohányipari Zrt. nettó árbevétele

2024. május 31.
Kétszámjegyű növekedést ért el 2023-ban Continental Dohányipari Zrt. nettó árbevétele

A sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt., nettó árbevétele 21 százalékkal 77 milliárd forintra, adózott eredménye 17,5 százalékkal közel 9,7 milliárd forintra nőtt - közölte az MTI-vel a vállalat pénteken.

A NAV ellenőrei sikerrel csaptak le az ízesített elektronikus cigaretták árusítóira

2024. május 30.
A NAV ellenőrei sikerrel csaptak le az ízesített elektronikus cigaretták árusítóira

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai továbbra is nyomon követik az eldobható, ízesített újgenerációs elektronikus cigaretták internetes kereskedelmét, és folyamatosan foglalják le ezeket az illegális termékeket. Jelen vannak az adásvételi csoportokban, és felszámolják a törvényellenes tevékenységet.

Újabb illegális szereplő vonul ki a hazai szerencsejáték-piacról

2024. május 25.
Újabb illegális szereplő vonul ki a hazai szerencsejáték-piacról

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által tavaly szeptemberben blokkolt, engedély nélküli online szerencsejáték oldal, a Betfair május 22-én arról tájékoztatta játékosait, hogy beszünteti szolgáltatásait Magyarországon.