Egy óra alatt elfogták a dohánybolti támadót

Késsel fenyegette meg a sátoraljaújhelyi dohánybolt eladóját az a férfi, akit a rendőrök egy óra alatt beazonosítottak és elfogtak.

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság egy 38 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2023. július 13-án 10 óra 30 perc körül bement egy sátoraljaújhelyi dohányboltba, ahol egy késsel megfenyegette az eladót, hogy átadja a pénztárban lévő pénzt. A támadó több mint 100 000 forintot zsákmányolt, majd elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök egy óra alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vett, majd kezdeményezte letartóztatását.

Legfrissebb híreink

Tisztelt Érdeklődők!

2024. június 21.
Tisztelt Érdeklődők!

A nyár az MDKSZ-nél is a szabadságok időszaka, így a beérkező leveleket nem tudjuk a megszokott gyorsasággal és naprakészséggel megválaszolni. Előfordulhat néhány nap csúszás, de természetesen továbbra is minden beérkező e-mailre reagálunk.

Internetes fogadások tippadóit ellenőrizték a NAV munkatársai

2024. június 07.
Internetes fogadások tippadóit ellenőrizték a NAV munkatársai

Az elektronikus kereskedelem ma már nemcsak a webáruházi áruforgalmat jelenti, az internetes felületek sok egyéb gazdasági tevékenységre is lehetőséget biztosítanak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is kiemelt figyelemmel kíséri a különböző digitális platformokon és a közösségi médián keresztül tevékenységet végző vállalkozókat.

Kétszámjegyű növekedést ért el 2023-ban Continental Dohányipari Zrt. nettó árbevétele

2024. május 31.
Kétszámjegyű növekedést ért el 2023-ban Continental Dohányipari Zrt. nettó árbevétele

A sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt., nettó árbevétele 21 százalékkal 77 milliárd forintra, adózott eredménye 17,5 százalékkal közel 9,7 milliárd forintra nőtt - közölte az MTI-vel a vállalat pénteken.

A NAV ellenőrei sikerrel csaptak le az ízesített elektronikus cigaretták árusítóira

2024. május 30.
A NAV ellenőrei sikerrel csaptak le az ízesített elektronikus cigaretták árusítóira

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai továbbra is nyomon követik az eldobható, ízesített újgenerációs elektronikus cigaretták internetes kereskedelmét, és folyamatosan foglalják le ezeket az illegális termékeket. Jelen vannak az adásvételi csoportokban, és felszámolják a törvényellenes tevékenységet.

Újabb illegális szereplő vonul ki a hazai szerencsejáték-piacról

2024. május 25.
Újabb illegális szereplő vonul ki a hazai szerencsejáték-piacról

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által tavaly szeptemberben blokkolt, engedély nélküli online szerencsejáték oldal, a Betfair május 22-én arról tájékoztatta játékosait, hogy beszünteti szolgáltatásait Magyarországon.