Egyszerűen elzavarta a fegyveres rablót a dohánybolt eladónője Újpesten

A bevételt követelő nő azt mondta, a fegyvere csőre van töltve, ám az eladót nem hatotta meg a fenyegetőzése.

Egy nő fegyverrel – illetve annak látszó tárggyal - próbált meg kirabolni egy újpesti dohányboltot pénteken, azonban nem járt sikerrel, mert az eladónő határozott ellenállása megfutamította. Ám a tettes másnap visszatért!

A Blikk szerezte meg elsőként a biztonsági kamera felvételét, amelyen az látszik, hogy egy fekete kabátot viselő, összekötött hajú nő besétált az egyik negyedik kerületi Nemzeti Dohányboltba.

A felvételen látható, hogy szóváltásba került az eladóval, majd rászegezte a fegyvernek tűnő tárgyat P. Ritára. Azonban a kétgyermekes édesanya higgadt maradt és ajtót mutatott a rablónak, aki ezután egyszerűen elhagyta az üzletet.

Szerencsére lövés vagy sérülés nem történt. Egyébként a támadó nem takarta el az arcát a rablási kísérlet során.

„Bejött a boltba, én megkérdeztem, hogy mit adhatok. Ekkor közölte: Egyszer mondja el, van négy másodpercem, hogy kipakoljam a kasszát. Mondtam neki, biztos, hogy nem, azonnal menjen ki innen. Amikor felnéztem, elővette a fegyvert és közölte, hogy csőre van töltve. Közöltem, hogy jó, akkor hívjuk a rendőröket. Ennek hallatán megijedt és kisétált” – idézte fel a történteket Rita.

Azt mondta, először el sem akarta hinni, hogy ilyen fényes nappal megtörténhet, és valószínűleg az adrenalin hatására nem gondolt bele, hogy lelőhetik.

Rita elárulta, a botcsinálta rabló másnap, szombaton visszament az újpesti dohánybolthoz a testvérével együtt. Aznap egy másik eladó volt az üzletben, akit a nő testvére próbált rávenni arra, hogy vonják vissza a feljelentést, de ezt nem fogják megtenni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére közölte, hogy rablás bűntett kísérletének gyanúja miatt nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen.

Forrás: Blikk, police.hu

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.