Elektromos cigarettával kereskedett a fővárosi házaspár

Költségvetési csalás miatt vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség egy Elf Bar elektromos cigarettával kereskedő fővárosi házaspár ellen, amelynek tagjai tevékenységükkel több mint 45 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-t.

A vádlottak ez év elején határozták el, hogy magyarországi forgalomban legálisan nem kapható, a fiatalok körében is népszerű, új típusú, eldobható elektromos cigaretta kereskedelmével foglalkoznak Budapesten, és ehhez több mint 18 ezer Elf Bart rendeltek Kínából.

Az illegális dohányterméket egy közösségi oldalon kínálták eladásra, majd az átadásról már rendszerint telefonon egyeztettek a vevőkkel. A vádlottak többször rendeltek a dohánytermékből, de az utolsó átvétel előtt az adónyomozók tetten érték és elfogták őket.

Az ügyészség a házaspár ellen üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyújtott be vádiratot - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.