Eredményes évet zárt tavaly a Continental Dohányipari Zrt.

Pénzügyi és értékesítési szempontból is eredményes évet zárt tavaly a Continental Dohányipari Zrt., a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló társaság árbevétele közel 13, adózott eredménye pedig 30 százalékkal nőtt 2021-hez képest - közölte a cég az MTI-vel.

A magyar tulajdonban álló magántársaság éves beszámolója szerint árbevételük a 2021-ben realizált 56 milliárd forintról 63,7 milliárd forintra nőtt, az adózott eredmény pedig elérte a 8,2 milliárd forintot, amely harmadával meghaladja a két évvel ezelőtti 6,4 milliárd forintot.

A társaság tavaly növelni tudta a cigaretta, a természetes burkolású szivarka és az expandált dohány eladásait 2021-hez képest - írták a közleményben. Hozzátették, a fogyasztási dohány és vele együtt a hüvelyeladások - a nemzetközi piacok zsugorodását lekövetve - ugyan csökkentek, de a társaság ezen termékcsoportokban is erős pozícióval rendelkezik.

A végrehajtott fejlesztésekről szólva az írták, a közel tízmilliárd forint értékű beruházás keretében átadták a sátoraljaújhelyi dohánygyár új dohányelőkészítési-üzemcsarnokát. Emellett kiterjesztették a második dohányexpandáló-üzem működési rendjét, amely így tavaly novembertől teljes kapacitással, négy műszakos munkarendben szolgálja ki az expandált dohányra irányuló igényeket.

A közlemény idézi Füzi Csabát, a cég vezérigazgatóját, aki elmondta, 2023-ban elkezdik a dohánygyárat kiszolgáló infrastruktúra, azaz a raktárkapacitás-hiány csökkentése miatt az év elején megvásárolt, készáru-raktárnak szánt ipartelep fejlesztését.

Az 1996-ban Hódmezővásárhelyen alapított, jelenleg mintegy hétszáz munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Csoporthoz tartozik a sátoraljaújhelyi dohánygyár mellett a dohánytermeltetéssel- és feldolgozással foglalkozó szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. A társaság emellett Olaszországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában is rendelkezik leányvállalatokkal.

Forrás: mti

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.