Eurostat: Júliusban lassult az euróövezeti infláció

Júliusban lassult az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett végleges adatai szerint.

Éves összevetésben 5,3 százalékra, 2022 januárja óta a legalacsonyabbra csökkent a fogyasztói árindex a júniusi 5,5 százalékról. Tavaly júliusban 8,9 százalék volt az infláció a régióban.

Az inflációt változatlanul az élelmiszerárak emelkedése fűti, de enyhébb mértékben, míg az energiaárak csökkenése visszafogja. Energiaárak nélkül júliusban 6,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a júniusi 6,9 százalékos éves növekedés után. Energia, élelmiszerek és élvezeti cikkek nélkül 5,5 százalékos volt a júliusi áremelkedés (maginfláció), ami megegyezett a júniusival.

Az energiaárak júliusban 6,1 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól és 0,2 százalékkal az előző havitól. Júniusban 5,6 százalék volt az éves csökkenés.

Az élelmiszerek, alkoholos és dohánycikkek ára júliusban 10,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 0,1 százalékkal a júniusit. Júniusban 11,6 százalékos volt az éves áremelkedés.

A fogyasztói árak összességében 0,1 százalékkal csökkentek júliusban júniushoz képest, amikor még 0,3 százalékkal nőttek.

Havi bázison a maginfláció is 0,1 százalékkal csökkent júliusban a júniusi 0,3 százalék emelkedést követően.

Az Eurostat kimutatása szerint az Európai Unió egészében 6,1 százalék volt az éves infláció a júniusi 6,4 százalék után. Egy éve júliusban 9,8 százalékot mértek.

 

Forrás: Eurostat

Képünk illusztráció!

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.