FIGYELEM!

Továbbra is kötelező a maszkviselés, annak hiánya szankciót eredményezhet!

Korábban is az volt Szövetségünk álláspontja, hogy mindenkinek kell szájmaszkot viselni a boltokban. Többször megírtuk posztként és a honlapunkon is, az Operatív Törzs pedig megerősítette ezt az értelmezést.

 

A Kormány 2020. június 18-ától megszüntette a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetet [282/2020. (VI.17.) Korm. rendelet], egyúttal a 283/2020. (VI.17.) Korm. rendelet ugyanezen naptól Magyarország egész területére az egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezetett be. 

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint már több millió forintnyi bírságot szabtak ki a védelmi intézkedések megszegése miatt, emellett 771 esetben figyelmeztették a szabályszegőket, 218 alkalommal pedig szabálysértési feljelentést tettek. A 8,32 milliós összbírság a maszkviselés megsértése miatt kiszabott büntetéseket is tartalmazza, de nem kizárólag emiatt bírságoltak.

 

A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 285/2020. (VI.17.) Korm. rendelet (forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a2000285.kor) értelmében - a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével - mindenki köteles egyebek mellett

-  a tömegközlekedési eszközön, és

- az üzletben történő vásárlás során

a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.

 

A fenti rendelkezés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (Szabs. tv., forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200002.tv) 239/A. § (1) bekezdésében meghatározott védelmi intézkedés megszegése szabálysértés alkalmazásában védelmi intézkedésnek minősülnek. Mindez azt jelenti, hogy aki az előírásokat megszegi szabálysértést követ el, és vele szemben 5 ezertől 500 ezer forintig terjedő bírság szabható ki.

 

Forrás: https://nepszava.hu/3085498_8-millios-birsagot-szabott-ki-a-vedelmi-intezkedesek-megszegoire-a-rendorseg

 

Az Operatív Törzs már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség ellenőrzi a védelmi intézkedések - a távolságtartás, a maszkviselés - betartását, illetve jogosult fellépni, ha valaki nem tartja be az általános szabályokat, ugyanakkor nem a szabálysértés szankcionálása a cél, hanem az önkéntes jogkövetés.

(forrás:

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/operativ-torzs-kormany-kedd-delutan-nyujtja-be-kulonleges-jogrend-visszavonasarol-szolo

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/operativ-torzs-tobb-mint-51-ezer-szabalysertes-kijarasi-korlatozas-megszegese-miatt)

 

Védjük egészségünket és embertársainkat, fordítsunk kiemelt figyelmet a megelőzésre, a Nemzeti Dohányboltokban is tartsuk be / tartassuk be a szabályokat!

 

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.