Húsz százalékkal emelte dohányfelvásárlási árait idén a Dofer Zrt.

A Virginia dohány esetében 19, míg a Burley-nél húsz százalékkal emelte tavalyhoz képest a dohányfelvásárlási alapárait a Dofer Dohányfermentáló Zrt. - közölte a dohánytermeltetéssel- és feldolgozással foglalkozó társaság az MTI-vel.

A Continental Dohányipari Csoporthoz tartozó vállalat a 2023-as 50 százalékos áremeléssel együtt két év alatt összesen 69-70 százalékkal emelte meg a dohány szerződésben rögzített felvásárlási alapárát - írták a közleményükben.

A hazai dohánytermesztés mintegy harmadáért felelős vállalat a dohánnyal kapcsolatos munkálatok teljes spektrumát lefedi, a dohánytermesztéstől kezdve a dohánytermékek gyártásán át az értékesítésig, a cégcsoport pedig elkötelezett a hazai dohánytermesztés támogatása mellett.

A Dofer arra számít, hogy a dohányfelvásárlási-alapár növelése  várhatóan növeli a szerződött dohányterületeken megtermő dohány mennyiségét, ezzel a vállalat hozzájárul a helyi gazdaság élénkítéséhez és a vidéki foglalkoztatás fenntartásához.

A közlemény idézi Füzi Csabát, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatóját is, aki elmondta, a szerződött dohányterületeken megtermő dohány későbbi feldolgozását és eladását is biztosítják a sátoraljaújhelyi dohánygyárban.

Az ország másik, dohánytermeltetéssel, integrálással és felvásárlással foglalkozó társasága, az amerikai tulajdonú Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft. múlt héten jelentette be, hogy a szerényebb alapárral és dinamikus felárral dolgozó korábbi árrendszert idén megváltoztatják; a Virginia esetében hatvan százalékkal emelkedett az alapár, de továbbra is száz százalékos felárat biztosítanak a hektáronkénti 1000 kilogramm feletti termésmennyiségre.

A Burleynél a januári értékesítést is figyelembe véve 18 százalékos alapáremelést hirdettek meg, a felár pedig az előbbihez hasonló feltételek mellett 150 százalék lett, ezzel pedig - egy átlagos termés esetében - az inflációt követő bevételnövekményt biztosít az ULT mindkét fajta dohányt termelő gazdálkodójának 2024-ben.

 

Forrás: mti

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

2024. október 07.
Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező, csempészárukat szállító léggömbök ellen - közölte Laurynas Kasciunas litván védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a pilóta nélküli repülőeszközökkel derítenék fel, illetve szükség esetén kényszerítenék földre a léggömböket.

13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

2024. október 06.
13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

Rekordmennyiségű, több mint egymilliárd forint értékű adózatlan vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Zalában egy román kamion rakterében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága az MTI-t.

A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

2024. október 02.
A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

A Gazdasági Bizottság szeptember 30-i ülésén elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2023. évi beszámolóját. Az eseményen Dr. Nagy László, az SZTFH elnöke összefoglalta a szervezet elmúlt évi eredményeit, majd válaszolt a bizottsági tagok kérdéseire.

A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

2024. szeptember 30.
A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

A NAV munkatársai harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-vel.

Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

2024. szeptember 26.
Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

Az MDKSZ weboldalán korábban már beszámoltunk az Európai Bizottság dohányzás szabályait szigorító tervéről. Ennek értelmében, kiterjesztenék a dohányzási tilalmat, a szabadban lévő közösségi terekre.