Idén 5 százalék alá csökkenhet Svédországban a dohányosok aránya

Ki gondolná, hogy hatvan évvel ezelőtt a svéd férfiak körében még 49 százalék volt a dohányosok aránya? Az ország a dohányzás elleni küzdelemnek így vágott neki.

A svéd állam ugyanolyan szigorú szabályokat vezetett be a dohányiparral szemben, mint a többi, abban a reményben, hogy csökken a hagyományos dohánytermékek fogyasztóinak aránya – ám közben engedélyezte a füstmentes termékeket. A dohányosoknak így módjuk van arra, hogy kielégítsék nikotinszükségletüket úgy, hogy azzal nem zavarnak másokat, és közben kevésbé ártanak az egészségüknek, mert a legtöbb káros anyagot a füsttel viszik be a szervezetükbe. Vélekedésük szerint, ez a megoldás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyre kevesebben gyújtottak rá.

Svédországban az e-cigaretta, a vape, a hevített dohánytermékek és a nikotinpárnák is engedélyezettek, a snüssz pedig évtizedek óta népszerű, és meglehet, azért is, mert eleve úgy reklámozták, hogy aki használja, anélkül élvezheti a dohányt, hogy másokat zavarna a füsttel. Az őrölt, nedves, sót és aromát tartalmazó termék a hetvenes években terjedt el. Olyan népszerű lett, hogy amikor az ország 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, tisztázták, hogy mentesülni szeretnének az EU-ban érvényes snüssztilalom alól.

Az Európai Unióban mért 25 százalékos csökkenés mellett, Svédországban, 2006 és 2020 között 60 százalékkal csökkent a hagyományos dohánytermékek fogyasztóinak száma. Napjainkra pedig a felnőtt lakosság 5,6 százaléka dohányzik, és a 16 és 29 év közötti korosztály körében 3 százalék, ami szintén a legalacsonyabb érték Európában: az uniós átlag 18 százalék, a németországi és az olaszországi 20 százalék felett van. A svéd dohányosok napi átlagfogyasztása fejenként 9,1 szál, az uniós átlag 14,2 százalék. Talán ennek lehet az eredménye az is, hogy százezer főre vetítve 17,7 a tüdőrákos esetek száma a skandináv államban, ami szintén a legjobb mutató Európában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 5 százaléknál húzta meg a vonalat: egy országot akkor lehet dohányfüstmentesnek tekinteni, ha a lakosságának kevesebb, mint 5 százaléka dohányzik. A tendenciák alapján Svédország errefelé mutatnak. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Bővebben a témáról, ITT olvashat!

Forrás:mti,24hu,WHO

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.