Kanadában figyelmeztetés kerül minden szál cigarettára

A dobozokon olvasható egészségkárosító hatásra figyelmeztetés mellett, hamarosan már a cigarettákon is olvasható lesz: a dohányzás méreg.

A dohányosok már jó ideje megszokhatták: hosszú évek óta olvashatóak a különböző figyelmeztetések, egészségkárosító hatásra figyelmeztető feliratok a cigarettásdobozokon, néhány éve elrettentő képekkel kiegészítve, ezeknek a hatékonysága azonban a jelek szerint évről évre csökken, ahogy a dohányosok hozzászoknak a jelenlétükhöz. Talán az is megeshet, hogy a legtöbben már szinte észre sem veszik. Valami ilyesmi járhatott a kanadai kormány fejében is, ugyanis a világon először nemcsak a csomagolásra, de minden egyes szál cigarettára is különböző figyelmeztető szövegeket helyeznek el Kanadában – méghozzá két nyelven, franciául és angolul.

A dohányfüst káros a gyerekekre, a cigaretta leukémiát okoz, minden slukk méreg – ilyen és ehhez hasonló szövegek lesznek majd olvashatók a cigaretta szálakon, a május végén született döntés értelmében, melynek nem titkolt célja, hogy a dohányosok számát 2035-re 5% alá csökkentsék.

Noha a rendelet már idén augusztus 1-jén életbe lép, a bevezetése szakaszosan történik a 2025 áprilisig terjedő időszak alatt – olvasható a CNN oldalán.

Forrás: CNN, metropol

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.