Lefejelte a vásárlót, aki csak a dohányboltba akart bemenni - VIDEÓVAL

 lefejelte-vasarlot

A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 2021 júliusában egy dohánybolt előtt bántalmazott egy másik férfit, aki szóvá tette, hogy nem tud bemenni tőle az üzletbe.

A 25 éves vádlott már a reggeli óráktól kezdődően szeszes italt fogyasztott, majd egy kaposvári dohánybolthoz érkezett, ahol a bejárathoz vezető lépcsőn foglalt helyet. Nem sokkal később egy idősebb férfi kerékpárral érkezett az üzlethez, és megkérte a vádlottat – aki elfoglalta a bejárathoz vezető utat – hogy engedje be a boltba. A vádlott ettől rendkívül indulatossá vált, majd a kialakult szóváltás hevében az arcán megfejelte a másik férfit, akinek ettől vérezni kezdett az orra.

A további bántalmazásnak az vetett véget, hogy a vádlottat a helyszínen tartózkodó ismerősei szétválasztották az idősebb férfitól. A nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedő idősebb férfi a könnyű testi sértés vétsége miatt nem kívánta a vádlott megbüntetését, ezért nem terjesztett elő magánindítványt.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

(Az eseményeket a dohánybolt biztonsági kamerája rögzítette.)

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Legfrissebb híreink

Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

2023. június 07.
Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

A Dohány Kiskereskedők Európai Szövetsége (CEDT) útján kaptuk a hírt ír trafikos kollégáinktól, hogy Írország kormánya a múlt héten fogadta el azt a jogszabályt, amely jelentősen átalakítja a dohánytermékek kiskereskedelmi rendszerét és megerősíti a fiatalkorúak védelmét. Az új szabályozást júliusban léptetik életbe.

Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

2023. május 02.
Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tájékoztatót adott ki a dohányboltokban folytatott ellenőrzések során feltárt leggyakoribb hibákról, illetve hiányosságokról. A hatóság a hibák elkerülésére is megfogalmazott néhány javaslatot. 

SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

2023. április 21.
SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek országos képzési rendszeréről szóló 8/2023. (IV. 11.) SZTFH rendelet. Erről a hatóság a cikkben található közleményben adott tájékoztatást.

A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

2023. április 20.
A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte  Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel.