TAGI TÁJÉKOZTATÓ 2020. június 05.

TAGI TÁJÉKOZTATÓ
2020. június 5.

Tisztelt Tagtársunk!

Előző tájékoztató levelünkben írtunk arról, hogy a vonatkozó 168/2020. (IV. 30.) Kormányrendelet szerint a maszk vagy egyéb alkalmas eszköz viselésének elmaradása szabálysértést valósít meg (amely esetben akár a vevő, akár az üzemeltető bírságolható). Szeretnénk most felmérni az országos ellenőrzési gyakorlatot és ennek eredményéről tájékoztatni Önöket. Ennek érdekében kérjük, hogy akinél volt ellenőrzés, az tudassa velünk az alábbi módon. Küldje meg az ellenőrzési jegyzőkönyvet és/vagy határozatot anonimizálva (ne látszódjanak rajta természetes személyek adatai, se név, se lakóhely) az alábbi e-mail címre: info@trafikosok.hu A beérkezett dokumentumokat az anonimitás  mellett is bizalmasan kezeljük, összesítést készítünk, és ennek megállapításait fogjuk megosztani a trafikos társakkal.


Számos kérdést kaptunk trafikosoktól arra vonatkozóan, hogy az előírt maszkot helyettesítheti-e más pl. szájat és orrot eltakaró sál vagy kendő a vásárlók esetében. Értelmezésünk szerint a sál és kendő is megfelelhet erre a célra. Továbbá ellentmondásos információk terjednek arra vonatkozóan is, hogy ahol plexiüveg van, ott esetleg nem kell szájmaszkot hordani. Ebben a kérdésben a szövetségünk álláspontja az, hogy a Kormányrendelet nem tér ki arra, hogy plexiüveg megléte esetén elhagyható a vásárlók és a dohánybolti dolgozók részéről a szájmaszk viselése. Így tehát akkor is kötelező a szájmaszk, ha egy boltban plexiüveg van a pulton.


Figyelem! A NAV ellenőrzi az azonosító nélküli termékek kivonását a forgalomból. Összegyűjtöttük a dohánytermékekkel kapcsolatos friss NAV közleményeket.

Egyedi azonosító kóddal kapcsolatos közlemény:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal május 19-i közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy 2020. május 20-ától egyedi azonosító kód nélküli cigaretta és fogyasztási dohány nem lehet forgalomban. Az azonosító kód a terméken vonalkód (QR-kód, DOT-kód) formájában és emberi szemmel olvasható (LEHU1-el kezdődő) kód formájában is megjelenik.
Ha 2020. május 20. után marad a készleten ilyen, azonosító kód nélküli termék, az továbbra is a dohánytermék-kiskereskedő birtokában maradhat, de az eladótérben nem tárolható (a származás és eredet hitelt érdemlő igazolása és a vonatkozó nyilvántartások vezetése, lezárása mellett), vagy a dohány-kiskereskedelmi ellátón keresztül visszáruztatható a dohánytermék-nagykereskedőnek (erre vonatkozóan nincs jogszabályi kötelezettség, csupán lehetőség) vagy megsemmisíthető.
A közlemény itt olvasható: https://nav.gov.hu/nav/ado/jovedeki_ado/tajekoztatok_informaciok/tajekoztatok/Dohanygyartmanyok_nyo20200519.html?fbclid=IwAR2ozPEWc6yybvOWXGRqVmKO1lsg01mtgB8rRdvsvsmlIVKRQy1e20vhswA

Egyes termékkategóriák zárjegyezésével kapcsolatos közlemény:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal május 21-i közleményéből megtudhatjuk, milyen új szabályok vonatkoznak a füst nélküli dohánytermékekre, a töltőfolyadékokra, a dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termékekre és az új dohánytermék-kategóriákra 2020. július 1-jétől. Ezek a dohánygyártmányok csak zárjeggyel bocsáthatók szabadforgalomba. A NAV közlemény információt tartalmaz továbbá többek között a már beszerzett készlet értékesíthetőségével és a zárjegyezés szabályaival kapcsolatban. A közlemény itt érhető el:
https://nav.gov.hu/nav/ado/jovedeki_ado/tajekoztatok_informaciok/tajekoztatok/Dohanytermekekkel_kap20200521.html?fbclid=IwAR23V_G4tO4_NSopBHW_LWJ8Ks4-v3o0Dda6i9ByHDzb9Ohtg2s8cqG0oW8


Május végén levélben megkerestük az Országos Dohányboltellátó Kft.-t annak kapcsán, hogy a megrendelések leadásának határidejét legyenek szívesek állítsák vissza reggel 9:00 órára. Tudjuk, hogy az előrehozott rendelési határidő nehézséget jelent a dohánykiskereskedők számára. A válaszban a cég megerősítette, hogy a megrendelés leadási határidő 02:00 marad, mert nemcsak az aktuális, hanem a jövőben várható, elképzelhető eseményekkel is tervezniük kell az ellátást, az emberi élet és egészség megóvása és a biztonság további növelése érdekében.

A közösségi oldalakat nem mindenki használja, ezért küldünk folyamatosan tájékoztató leveleket is. Arra bíztatjuk, hogy kövesse az aktuális híreket kommunikációs felületeinken is:

  • honlapunkon és Facebook oldalunkon folyamatos tájékoztatást adunk a trafikosok munkáját érintő fontos témákról, kötelezettségekről, jogszabályi változásokról és egyéb érdekességekről
  • Youtube oldalunkon pedig kisfilmek formájában mutatjuk be a Szövetség tevékenységét

A linkekre kattintva bepillantást nyerhet a Nemzeti Dohányboltok mindennapjait érintő kérdésekbe:


www.mdksz.hu
www.facebook.com/mdkszovetseg/
https://www.youtube.com/channel/UC1zX1IX94qczT0EZbQv68Yw

Véleményét, tapasztalatait, javaslatait az info@mdksz.hu e-mail címen várjuk.

Üdvözlettel: MDKSZ


Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége
2890 Tata, Ady Endre u. 16.
E-mail: info@mdksz.hu
Tel.: + 36 34 586 147
www.mdksz.hu
Adatkezelési tájékoztató tagoknak

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.