Még egy évig maradhatnak az ízesített hevítőrudak

Az Európai Bizottság a napokban hozta nyilvánosságra azt a felhatalmazáson alapuló rendeletet, amely jelentősen megváltoztatja a hevített dohánytermékek kereskedelmének szabályait. A 2022/2100 számú felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet kimondja, hogy a hevített dohánytermékek kapcsán is – a hagyományos dohánytermékekhez hasonlóan – tilos lesz a jellegzetes ízesítésű termékek forgalomba hozatala, illetve tilos lesz minden olyan megoldás, amely a dohánytermék alkotóelemeiben (például a szűrőben, a papírban, a csomagolásban, a kapszulában) ízesítést tartalmaz.

Emellett a hevített dohánytermékek kapcsán is kötelező lesz a hagyományos dohánytermékeknél már jelenleg is alkalmazott képes és szöveges figyelmeztetések elhelyezése a csomagoláson. Az ízesített dohánytermékek forgalomba hozatala az irányelv szerint 2023. október 23-tól lesz majd tilos.

Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) elnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a tiltást tartalmazó konkrét jogszabályokat a tagállamoknak a kötelessége megalkotni. „Figyelemmel kísérjük a fejleményeket, és kapcsolatban állunk a szabályozó szervezetekkel annak érdekében, hogy a magyar jogalkotó által kialakításra kerülő részletes szabályokat minél előbb megismerhessük.”

Amint megismerhetők lesznek ezek az információk, részletesebb tájékoztatással is szolgálunk majd Önöknek arról, hogy miként kell a most meghozott rendeletet értelmezni, és ez hogyan érvényesül majd a dohány kiskereskedők irányában. Kövessék az oldalainkat, hogy elsőként értesülhessenek a trafikszektort érintő aktualitásokról!

Legfrissebb híreink

Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

2023. június 07.
Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

A Dohány Kiskereskedők Európai Szövetsége (CEDT) útján kaptuk a hírt ír trafikos kollégáinktól, hogy Írország kormánya a múlt héten fogadta el azt a jogszabályt, amely jelentősen átalakítja a dohánytermékek kiskereskedelmi rendszerét és megerősíti a fiatalkorúak védelmét. Az új szabályozást júliusban léptetik életbe.

Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

2023. május 02.
Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tájékoztatót adott ki a dohányboltokban folytatott ellenőrzések során feltárt leggyakoribb hibákról, illetve hiányosságokról. A hatóság a hibák elkerülésére is megfogalmazott néhány javaslatot. 

SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

2023. április 21.
SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek országos képzési rendszeréről szóló 8/2023. (IV. 11.) SZTFH rendelet. Erről a hatóság a cikkben található közleményben adott tájékoztatást.

A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

2023. április 20.
A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte  Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel.