Megemelte dohányfelvásárlási alapárait az ULT Magyarország

Az idei dohánytermesztési szezonban mindkét dohányfajtánál tavalyhoz képest megemelt dohányfelvásárlási alapárakat hirdetett meg az Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft. - közölte a termesztés integrálásával és felvásárlásával foglalkozó amerikai tulajdonú cég agronómiai igazgatója.

Fekete Tibor elmondta, a szerényebb alapárral és dinamikus felárral dolgozó korábbi árrendszert elsősorban a Virginia-termelők kérésére úgy változtatták meg, hogy hatvan százalékkal emelkedett az alapár, de továbbra is száz százalékos felárat biztosítanak a hektáronkénti 1000 kilogramm feletti termésmennyiségre - ismertette az agronómiai igazgató.

Megjegyezte, a Burleynél a januári értékesítést is figyelembe véve 18 százalékos alapáremelést hirdettek meg, a felár pedig az előbbihez hasonló feltételek mellett 150 százalék lett, ezzel pedig - egy átlagos termés esetében - az inflációt követő bevételnövekményt biztosít az ULT a termelőinek 2024-ben.

Hozzátette: az idei árpolitika meghatározásánál kedvező körülmény volt, hogy a 2022-es mélyponthoz képest tavaly jelentősen javult a termelőktől átvett szárazdohány minősége és mennyisége, Virginia-fajtából 1900, míg Burley-ből 465 tonna termett meg.

Mennyiségben összességében több mint 7 százalékkal több dohányt tudott felvásárolni a társaság és kimondottan jó volt a választék összetétele, ezzel pedig tovább erősödött a magyar dohány helyzete az európai piacon - értékelt a szakember.

Megjegyezte, a Magyarország mindkét fajta tekintetében kiváló, használható értékű töltelékdohányt állít elő, így nem véletlen, hogy a 2018-at, mint bázisévet figyelembe véve mindkét dohányfajtánál 127-130 százalékkal emelték meg a termésért kínált árakat.

Az adatok szerint a 2022-es hektáronkénti 1100 kilogrammos terméshozam 2023-ban 1500 kilogramm fölé emelkedett; a szakember becslései szerint a magyar dohánytermesztésben további 300-400 kilogrammos hozamnövekedés is benne lehet, amely két-három éven belül realizálódhat.

Egy nagyon erős versenykultúrát hoztak létre, ami a magyar mezőgazdaságban az egyéb társkultúrákkal szemben erős pozíciókkal rendelkezik - hangoztatta Fekete Tibor.

A szakember az idei év kilátásaira kitérve azt mondta, a szezonban 2200 tonna Virginia és 500 tonna Burley termeltetését célozta meg az ULT, ez pedig az elmúlt év kedvező tapasztalatai nyomán reális elvárás lehet.

 

Forrás:mti

(Képünk illusztráció!)

Legfrissebb híreink

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

2024. október 07.
Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező, csempészárukat szállító léggömbök ellen - közölte Laurynas Kasciunas litván védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a pilóta nélküli repülőeszközökkel derítenék fel, illetve szükség esetén kényszerítenék földre a léggömböket.

13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

2024. október 06.
13 tonna csempészett dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Zalában

Rekordmennyiségű, több mint egymilliárd forint értékű adózatlan vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Zalában egy román kamion rakterében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága az MTI-t.

A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

2024. október 02.
A Gazdasági Bizottság elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága éves beszámolóját

A Gazdasági Bizottság szeptember 30-i ülésén elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2023. évi beszámolóját. Az eseményen Dr. Nagy László, az SZTFH elnöke összefoglalta a szervezet elmúlt évi eredményeit, majd válaszolt a bizottsági tagok kérdéseire.

A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

2024. szeptember 30.
A pénzügyőrök harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján

A NAV munkatársai harminc kilogrammnyi adózatlan dohányt találtak egy autóban Baján - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-vel.

Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

2024. szeptember 26.
Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - a magyar kormány reagált a tervezetre

Az MDKSZ weboldalán korábban már beszámoltunk az Európai Bizottság dohányzás szabályait szigorító tervéről. Ennek értelmében, kiterjesztenék a dohányzási tilalmat, a szabadban lévő közösségi terekre.