Mexikóban betiltották az e-cigarettát, Mexikóváros belvárosában pedig tilos lesz a dohányzás

mexiko-dohanyzas

A mexikói elnök, Andrés Manuel López Obrador rendeletben tiltotta be az e-cigaretták teljes forgalmazását, azzal indokolva a döntést, hogy károsak az egészségre, ráadásul valójában nem jelentenek érdemi alternatívát a hagyományos dohánytermékekre. A dohányzásmentes világnap alkalmából pedig azt is bejelentették, hogy Mexikóváros történelmi belvárosában köztereken is tilos lesz a dohányzás.

Az országban már tavaly döntöttek az elektronikus cigaretta külföldre vitelének és importjának tilalmáról, most ezt a korlátozást terjesztették ki.

Az e-cigarettát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségre ártalmasnak nyilvánította, és egy tavalyi közleményben tudatta, hogy a világon már több mint 100 országban korlátozzák a használatát, vagy korlátozásokat terveznek bevezetni.

A főváros vezetése a világnap alkalmából azt jelentette be, hogy Mexikóváros főterén és a katedrális szomszédságában teljesen megtiltják a dohányzást. A zárt nyilvános helyiségek többségében - beleértve az éttermek és bárok jelentős részét is - már évek óta tilos a dohányzás Mexikóban.

(Forrás: MTI/AFP)

(Kép: elUniversal)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.