Milliós bírsággal sújthatják az autóban dohányzókat Németországban

cigi-kocsiban

A brémai Észak-Rajna-Vesztfália Tanács kezdeményezi a nemdohányzók védelmében kidolgozott törvény módosítását, mely szerint megtiltanák, hogy terhes nő vagy kiskorú jelenlétében dohányozni lehessen az autóban – adta hírül, a 24auto információira hivatkozva, a vezess.hu.

A tanács szerint azért indokolt a tilalom, mert ilyen helyzetben az utasoknak nincs lehetőségük elzárni a füst útját. Annak enyhítésére pedig az ablak le- vagy a napfénytető elhúzása sem elegendő, nyilván, kizárólag egy teljesen nyitott járműben lenne ez lehetséges.

A javaslat értelmében a szabályt megszegőkre 500 eurótól 3000 euróig, vagyis nagyjából  1,1 millió forintig terjedő pénzbírságot szabnának ki. A kidolgozott törvényjavaslatot a német szövetségi parlament elé terjesztik, amely dönt majd annak elfogadásáról. Németországban nem először próbálták betiltani a dohányzást az autóban, de 2019-ben sem ért célt a kezdeményezés. Az Egyesült Királyságban hasonló körülmények között már 2015 óta tilos dohányozni az autóban.

Magyarországon is időnként napvilágot látnak olyan javaslatok, amelyek szankcionálnák, ha valaki gyerekek jelenlétében az autóban dohányzik. Legutóbb 2019-ben nyilatkozott erről Lázár János, a nem dohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, aki javaslatokat is tett a kormányzat számára ebben az ügyben. A parlamenti képviselő akkor azt mondta, hogy a Belügyminisztérium is támogatja a tervezetét, és kijelentette, szorgalmazza, hogy a járművek mellett, például a társasházak közös területein is tilos legyen a dohányzás.

Magyarországi vonatkozásban, mindenképpen érdemes azt is megemlíteni, hogy a Magyar Suzuki és az Ipsos közös, 2021-ben készített egy reprezentatív lakossági felmérést. Ebből az derül ki, hogy a megkérdezettek 64 százaléka, a vezetés közbeni dohányzást és evést tartja a legkevésbé veszélyesnek. Igaz, a kutatás nem a kiskorúak védelme szempontjából volt kíváncsi a válaszokra, de talán azt is sugallhatja, hogy tiltás nélkül is tisztában vannak a hazai autósok, a passzív dohányzás veszélyeivel.  

Forrás: 24auto, vezess.hu

Kép: Pixabay

Legfrissebb híreink

Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

2023. június 07.
Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

A Dohány Kiskereskedők Európai Szövetsége (CEDT) útján kaptuk a hírt ír trafikos kollégáinktól, hogy Írország kormánya a múlt héten fogadta el azt a jogszabályt, amely jelentősen átalakítja a dohánytermékek kiskereskedelmi rendszerét és megerősíti a fiatalkorúak védelmét. Az új szabályozást júliusban léptetik életbe.

Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

2023. május 02.
Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tájékoztatót adott ki a dohányboltokban folytatott ellenőrzések során feltárt leggyakoribb hibákról, illetve hiányosságokról. A hatóság a hibák elkerülésére is megfogalmazott néhány javaslatot. 

SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

2023. április 21.
SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek országos képzési rendszeréről szóló 8/2023. (IV. 11.) SZTFH rendelet. Erről a hatóság a cikkben található közleményben adott tájékoztatást.

A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

2023. április 20.
A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte  Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel.