Nyert a Kúrián, majd a GVH is megszüntette az eljárását a JTI Hungary Zrt. ellen

Nyert a Kúrián, majd a GVH is megszüntette az eljárását a JTI Hungary Zrt. ellen, a dohány-nagykereskedő vállalat pert indítana

2020. május 20-án Magyarországon is hatályba lépett a jellegzetes ízű cigaretták EU-s tilalma, amely több gyártó korábban népszerű termékeinek eltűnéséhez vezetett. A JTI az Európai Unió országaiban úgy alkalmazkodott a kialakult helyzethez, hogy a korábbi mentolos ízű termékeinek a mentoltartalmát olyan minimális szintre csökkentette, hogy az már ne minősüljön a jogszabály szerinti jellegzetes íznek. Más országokban a kezdeti versenytársi aggályok és bejelentések után végül a nagyobb gyártók mind forgalomba hozták a maguk alacsony mentoltartalmú termékeit, az eljárásokat pedig felfüggesztették, és az Európai Bizottság elkezdte vizsgálni, hogy tiltott jellegzetes ízesítésűeknek minősülhetnek-e a termékek.

 Magyarországon azonban nem így történt: a JTI Hungary Zrt. 6 különböző, alacsony mentoltartalmú termékével szemben eljárást indított a fogyasztóvédelmi hatóság, majd ezt követte a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata is, utóbbi arra hivatkozással, hogy a JTI megtéveszthette kiskereskedelmi partnereit, amikor szakmai-jogi álláspontját tartalmazó levelében arról tájékoztatta őket, hogy a népszerű alacsony mentoltartalmú termékei teljes mértékben megfelelnek a jogszabályi követelményeknek.

A fogyasztóvédelmi hatóság összesen 150 millió forint bírságot szabott ki a JTI-re és megtiltotta az ilyen, alacsony mentoltartalmú termékek forgalmazását. A JTI  bírósághoz fordult, azonban a fogyasztóvédelmi hatóság a folyamatban levő perek alatt sem engedélyezte ezeknek a termékeknek a forgalmazását. Majdnem 2 évnyi pereskedés után, 2022 nyarán a Kúria mind a 6 alacsony mentoltartalmú JTI-cigaretta ügyében kimondta, hogy jogsértő volt a  fogyasztóvédelmi hatóság döntése. Ekkorra azonban – 2022 januárjától – a magyar jogalkotó már valóban bevezette a mentol adalékanyag korábban nem létező teljes tilalmát, így a termékek a pernyertesség ellenére sem kerülhettek vissza a polcokra. A JTI-vel szemben a Gazdasági Versenyhivatal végül 2023. február 16-án szüntette meg az eljárását, ezzel zárult le a legutolsó jogi ügy.

A Kúria tavaly nyári ítéletei és a GVH aktuális döntése a hatósági eljárás megszüntetéséről egybevág a JTI Hungary Zrt. által a vizsgálat elindítása óta következetesen képviselt állásponttal, mely szerint cégünk összes forgalomba hozott terméke maradéktalanul megfelel a mindenkor hatályos jogszabályoknak.

Sajtóközleményében a dohányipari cég kiemeli, hogy felelős vállalatként a JTI a magával szemben támasztott elvárásokból továbbra sem enged. Minden egyes országban, ahol a társaság jelen van, a tisztességes versenyt, a hatóságokkal való kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést és a fogyasztói igényeknek való folyamatos megfelelést tartja szem előtt. "Ezzel globális  anyavállalatunknak, befektetőinknek és részvényeseinknek éppúgy tartozunk, mint minden iparági partnerünknek. Büszkék vagyunk rá, hogy a JTI-re a dohánypiac valamennyi szereplője valódi szakértő partnerként tekint."

Mivel a különböző eljárások során súlyos károk érték a JTI-t, mind a jóhírneve tekintetében, mind pedig a forgalmazás megtiltása következtében a jelentős bevétel kiesésével. Mindezeket figyelembe véve a JTI Hungary Zrt. vezetősége alapos mérlegelés nyomán arra a döntésre jutott, hogy a vállalat szakmai integritásának és megbízható partneri mivoltának védelme érdekében, a jogsértő döntések miatti jogi felelősséget felméri és pert indít a céget ért kár megtérítése érdekében. A vállalatcsoport erről szóló döntése hamarosan megszületik.

Forrás és kép: JTI

 

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.