Saját magát fogta el a dohánybolti rabló

Saját magát fogta el az az 57 éves kiskunfélegyházi férfi, akinek az ügyét a napokban zárták le a nyomozók. Még 2022. június 9-én este kaptak a kiskunfélegyházi rendőrök egy telefonhívást, amely arról szólt, hogy éppen folyamatban van egy helyi dohánybolt kirablása.  

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol azzal szembesültek, hogy a gyanúsított gyakorlatilag csapdába esett az üzletben.

A boltos – egy középkorú nő – elmondta, hogy a bűnelkövető bement az üzletbe, és a bevétel átadására szólította fel. Ő ennek nem tett eleget, inkább kiszaladt az utcára, a bejárati ajtót becsukta, és kívülről tartotta úgy, hogy a bent rekedt rabló ne tudjon távozni. A nő segítséget is kapott, egy korábbi vásárlója sietett a segítségére: értesítette a rendőrséget, és a járőrök kiérkezéséig az eladóval maradt.

Az egyenruhások a boltban találták meg a rablót, aki időközben kiürítette a kasszát. Azt nem lehet tudni, hogy mi volt a terve – hiszen tudta, hogy be van zárva –, de a pénzt a biztonság kedvéért a ruházatába rejtette.

A rendőrök a helybélit elfogták, rablás bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták, végül őrizetbe vették. A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a nyomozás a napokban befejeződött, ellene a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak.

(Forrás: Police.hu)

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.