Segítsünk együtt! - az MDKSZ adománygyűjtő akciója

segitsunk-egyutt

A szomszédunkban dúló háború embertársaink millióinak életét dúlta fel. Most nagy szükség van az összefogásra, az önzetlen segítségre, hogy támogatást adhassunk az ott élő kárpátaljai magyaroknak, az Ukrajnából elmenekülni kényszerülő ártatlan civileknek, köztük gyermekeknek is. Ezen nemes cél, a jó ügy érdekében döntöttünk úgy, hogy életrehívjuk, a Segítsünk együtt! adománygyűjtő kampányunkat, melyben trafikos kollégáink támogatására számítunk!

A trafikos közösség jószándékát, segíteni akarását már számtalanszor bebizonyította. Sok kollégával beszéltünk, akik tőlük telhetően segítettek a bajbajutottakon. Most azokhoz fordulunk, akik segíteni szeretnének, de még nem találták meg ennek a módját. Két szervezetet ajánlunk a figyelmükbe, ahol tudjuk, hogy a legjobb helyre kerül az adomány.

Magyarországi Ukrán Görögkatolikus Egyház Alapítvány

ukran2Magyarországon már több, mint egy évtizede működik a Magyarországi Ukrán Görögkatolikus Egyházközösség, amely a rendszeres szentmisék és lelkipásztori tevékenység mellett vasárnapi iskolát is fenntart az itt élő ukránok számára. Önkénteseik már több mint egy hónapja töretlenül gyűjtik, fogadják, rendszerezik a beérkező adományokat, majd pedig szétosztják a menekültek között, illetve küldik ki Ukrajnába a háború sújtotta területekre.

 

 

ukran-suli1A Magyarországra menekült gyerekek, nők és idősek számára is folyamatosan nyújtanak segítséget. Jelenleg is zajlik a háború elől menekülő gyerekek iskolai és óvodai nevelésének, valamint étkeztetésének megszervezése. A hétvégi iskolájukban az eddig 50 tanulóhoz, immár közel 200 menekült gyermek is csatlakozott és folyamatosan jelentkeznek, hogy részt vehessenek az oktatásban és ne maradjanak le tanulmányaikban. A gyerekek számára a tanszerek mellett minden alkalommal meleg ételt is biztosítanak.

ukran2

 

A tárgyi adományok mellett a Magyarországi Ukrán Görögkatolikus Egyház Alapítványa számára érkező anyagi felajánlásokból elsősorban gyógyszereket, kötszereket, életmentő eszközöket vásárolnak. Február vége óta több kisbusznyi és 10 kamionnyi ruhát, tartós élelmiszert és gyógyszert juttattak el Ukrajnába, ukrajnai kórházakba.


alapitvany-ukranPénzbeli adományozás esetén az összeget a Magyarországi Ukrán Görögkatolikus Egyház Alapítvány számlaszámára – a megjegyzésben az SOS TRAFIKOSOK közlemény feltüntetésével – várják:


Számlaszám: 10103173-51719700-01005004 (Budapest Bank)



Az alapítvány Facebook oldalát ITT találják!



Híd Kárpátaláért Összefogás

hid-karpatalja

A magyar kormány a háború kezdetén létrehozta a Híd Kárpátaljáért Programot, amely keretében mindenkinek lehetősége van segíteni. A pénzbeli segítségnyújtás a legnagyobb és a leggyorsabb lehetőség mindenki számára, éppen ezért nagyon fontos az adományvonal, de átutalási lehetőség is rendelkezésre áll.

(a kép forrása: Magyar Hírlap)

 

 

hid-karpatalja-logA Híd Kárpátaljáért programban, az alábbi módon segíthetik a háború elől menekülő, és annak következményeitől szenvedő ukrán embereket:

Telefonon, a 1357-es telefonszámon (500 Ft/hívás, sms)

Átutalást is fogadnak: 11711711-22222222 (Nemzeti Összefogás számlaszáma)


Az MDKSZ Facebook oldalán, folyamatosan hírt adunk majd az adománygyűjtésről! Bízunk abban, hogy összetartó közösségünk ismét bebizonyítja, örömmel áll a jó ügyek mellé!

 

Az adománygyűjtő akció plakátját innen lehet letölteni:
(klikk a képre!)

segitsunk-plakat

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.