Tíz évet kapott az ózdi dohánybolti rabló - VIDEÓVAL

ozd-rablo

Április 26-án hirdetett ítéletet az ózdi bíróság annak a fegyveres rablással vádolt férfinak az ügyében, aki egy 20 centis késsel, az arcát egy maszkkal eltakarva ment be egy helyi dohányboltba. Ott megfenyegette az eladót, majd a kasszában lévő összes pénzzel elmenekült.

A férfi elhatározta, hogy Ózdon, az Árpád vezér úton lévő dohányboltból fog pénzt szerezni, mert azt a pénzt, amit az élettársa élelmiszerekre adott neki, ő szerencsejátékon elvesztette. Tudta, hogy a trafikban egy biztonsági kamera van. Emiatt, illetve azért, hogy a felvételek alapján később ne tudják azonosítani, a saját ruházatára másik nadrágot és pulóvert, a fejére kapucnit húzott, arcát pedig szájmaszkkal takarta el.

A boltba belépve, a 20 centis kést maga elé tartotta, majd eképpen szólította meg az eladót: „Adjad ide az összes pénzt, gyorsan, igyekezz!" A nő ijedtében kinyitotta a pénztárgépet, mire a férfi a benne található 160 ezer forintot magához vette, a helyszínről elmenekült, a rablás idején viselt ruháit pedig elégette.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi részben beismerő vallomást tett, és azt is, hogy megbánta elkövetett tettét, ugyanakkor súlyosbító körülményként vette számba, hogy a bűncselekmény idején egy másik büntetőeljárás folyt ellene és nem ez volt az első rablása. Végül az elkövetőt fegyveres rablás miatt 10 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a férfi ügyvédje elsődlegesen eltérő minősítésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Megállapítása szerint, védence a rablás során műanyag (játék) kést használt. A döntés így egyelőre nem jogerős.

VIDEÓ:

Forrás: police.hu, origo.hu

Legfrissebb híreink

Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

2023. június 07.
Írország is állami licenszhez köti a dohánytermékek kiskereskedelmét

A Dohány Kiskereskedők Európai Szövetsége (CEDT) útján kaptuk a hírt ír trafikos kollégáinktól, hogy Írország kormánya a múlt héten fogadta el azt a jogszabályt, amely jelentősen átalakítja a dohánytermékek kiskereskedelmi rendszerét és megerősíti a fiatalkorúak védelmét. Az új szabályozást júliusban léptetik életbe.

Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

2023. május 02.
Mik a leggyakoribb hibák a dohányboltokban?

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tájékoztatót adott ki a dohányboltokban folytatott ellenőrzések során feltárt leggyakoribb hibákról, illetve hiányosságokról. A hatóság a hibák elkerülésére is megfogalmazott néhány javaslatot. 

SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

2023. április 21.
SZTFH rendelet a kötelező szakmai képzésről

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek országos képzési rendszeréről szóló 8/2023. (IV. 11.) SZTFH rendelet. Erről a hatóság a cikkben található közleményben adott tájékoztatást.

A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

2023. április 20.
A Continental 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét

A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott - közölte  Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel.