Több embert dohánylopáson ért a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
A dohánytermés betakarítását ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, amikor több embert is lopáson kaptak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a több száz kilogramm dohányt lefoglalták, az elkövetőkkel szemben eljárás indult - írja a NAV Bevetési Igazgatósága közleményében.
A tájékoztató szerint az egyik esetben egy dohánylevelekkel teli zsákot cipelő idős asszonyra lettek figyelmesek a pénzügyőrök, hazáig kísérték, ahol kiderült, hogy a padláson tetőlécekre fűzve szárította a leveleket, amelyeket aztán a hálószobában és a fatárolóban dolgozott fel. Több mint kétszáz kiló dohánylevél került elő a lakásból.
Néhány nappal később a rendőrség hívta fel a NAV munkatársainak figyelmét egy 26 éves férfira, akinek házában dohányvágó állványt, fóliázó gépet, mérleget és darálót is találtak, a 84 kilogramm "fogyasztási dohány" és több mint nyolcvan kiló dohánylevél mellett.
A járőrök a dohánytermékeket lefoglalták, az elkövetőknek lopás, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt is felelniük kell - közölte a NAV.
Felhívták a figyelmet arra, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vettek között értékesíthető közvetlenül; dohánylevél "napszámos" munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.
Forrás: NAV