Újabb ország fontolgatja a cigaretta betiltását a következő generáció számára

Nagy-Britannia miniszterelnöke, Rishi Sunak tervezi a cigaretta betiltását a következő generáció számára.

A Guardian információi szerint, a törvény fokozatosan növelheti a dohánytermékek vásárlásának alsó korhatárát, hogy végül teljesen megakadályozza a dohánytermékek értékesítését egy bizonyos év után születettek számára.

Hasonló szabályozással élt az új-zélandi miniszterelnök és kormánya is. Törvényük 2027-es hatályba lépésekor, az akkor 14 éves vagy annál fiatalabb emberek már soha életükben nem vehetnek dohányterméket az országban.

Az új-zélandi dohányzási tilalommal kapcsolatos kérdésre a brit kormány szóvivője azt mondta: „A dohányzás halálos szokás – évente több tízezer ember halálát okozza, és hatalmas terhet ró az egészségügyre és a gazdaságra.”

„Szeretnénk több embert ösztönözni a leszokásra, és teljesíteni azon törekvésünket, hogy 2030-ra dohányzásmentessé váljunk, ezért már tettünk lépéseket a dohányzási arányok csökkentése érdekében. Ebbe beletartozik, hogy Angliában 1 millió dohányosnak biztosítunk ingyenes vape készletet a „swap to stop” programunkon keresztül, utalványprogramot indítunk a várandós nők leszokására ösztönözve.”

Egy, a brit dohányzók érdekeit képviselő szervezet, a (Freedom Organisation for the Right to Enjoy Smoking Tobacco - azaz FOREST) képviselője, a következőket mondta: ,,Ha az állam valóban bevezeti ezt az intézkedést, akkor a „konzervatív kormány csak nevében lesz konzervetív”. A cigaretta eladásának megtiltása nem szünteti meg a dohányzást, az illegalitás a szervezett bűnözés hatókörébe tolja a dohánytermékek kereskedelmét.” tette hozzá Simon Clark, a Forest képviselője.

Forrás: Guardian

Képünk illusztráció!

Legfrissebb híreink

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 30.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) álláspontja a  T/6220. számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátott szövegtervezetének ismeretében, az abban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége határozott tiltakozását fejezi ki, azokat aránytalanul súlyosnak és diszkriminatívnak tartja.

Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

2023. november 29.
Franciaországban megemelik a dohánytermékek árát és kiszélesítik a füstmentes övezeteket

A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

2023. november 28.
Országgyűlés - Súlyos, visszatartó erejű bírságokra van szükség

A parlament lezárta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat tárgyalását november 28-án, kedden. Összefoglaló.

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.