Vágni lehetett a füstöt - eltelt tíz év

retro-pub-fust

Szinte észrevétlenül elsiklottunk afelett, hogy idén januárban már tíz éve annak, hogy életbe lépett a nemdohányzók védelmét szolgáló törvénymódosítás, ami gyakorlatilag kitiltotta a dohányfüstöt a vendéglátóhelyek zárt helyiségeiből.

Érdekesség, hogy a dohányzás zárt helyekről való teljes kitiltásának már 2007-ben is nekirugaszkodott az akkori magyar kormány, de végül nem lett belőle semmi. 

A nemdohányzók egyértelműen akkor is, és most is egyetértenek a szabályozással, ezen kár is lenne tanakodni. Természetes, hogy örömmel konstatálják, hogy elillant a dohányfüst az éttermekből, kávézókból és kocsmákból.

A társadalom akkor még vegyesen fogadta, a vendéglátósok jelentős része pedig aggodalmát fejezte ki, a mai huszonévesek számára viszont gyakorlatilag ismeretlen fogalom már a füstös kocsma, ahonnan immár tíz esztendeje „kiszellőzött” a dohányfüst.

Nyilván nem a füst emléke miatt, de talán arra is egyre homályosabban emlékszünk, hogy hónapokkal a szabályozás bejelentése után még türelmi időt adtak a vendéglátósoknak pár hónapig. A vendéglősök egy része akkoriban be is vallotta, sok vendégük azalatt a néhány hónap alatt átpártolt a türelmi idővel élő helyekre.

És hogy milyen változást hozott az elmúlt 10 év? Közben felcseperedett egy generáció, akik számára már teljesen természetes az, hogy ki kell menniük a teraszra, vagy az utcára, ha hódolni akarnak a dohányfüst élvezetének.

Önmagában nyilván kevés a dohányosok számának drasztikus mértékű csökkenéséhez egy ilyen intézkedés. Hamar tegyük hozzá azért azt is, hogy a szabályozás egy hosszú folyamat egyik fontos mérföldköve volt.  Ám ha a legegyszerűbb változást vesszük figyelembe, pozitív az eredménye: egyértelműen sokkal jobb úgy hazamenni néhány pohár ital elfogyasztása után, hogy az ember ruhája nem ontja magából a füst szagát.

A statisztikákban azért látni reménykeltő adatokat. A KSH adatai szerint, a teljes lakosságnak ugyan még a 24,9 %-a még mindig a rendszeresen dohányzók csoportjába tartozik, mégis akad említésre méltó változás: a férfiak körében 2009 óta 36,08 százalékról 30 százalékra csökkent a dohányzók aránya az elmúlt években.

És íme, még egy izgalmas számadat, igaz ez Skóciából származik. Ott már 2006-ban éltek egy hasonló szabályozással. Egy 2016-ban publikált számítási adat szerint, Skóciában a lakosság több mint fél tonna mérgező anyagot lélegzett volna be az eltelt 10 évben, ha nem tették volna meg ezt a merész lépést, s nem tették volna füstmentessé a kocsmákat.

Az igazi változás lehetősége azonban, a mai tizenévesek korosztályában lesz majd elérhető. Ők azok, akik legkorábban 18 éves korukban juthatnak dohányáruhoz, feltéve, ha egyáltalán akarnak.

 

(Új szó írása alapján)

Legfrissebb híreink

Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

2023. november 27.
Fokozott figyelem, közelednek az ünnepek!

Az Országos Rendőr-főkapitányságon 2023. november 13-án zajlott a kereskedelmi egységek biztonságával összefüggő kérdésekre fókuszáló konferencia.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220. számú törvényjavaslatról

2023. november 24.
A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének álláspontja a T/6220.  számú törvényjavaslatról

A T/6220 számú, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban foglalt, a szankciórendszer szigorítását célzó rendelkezések kapcsán a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége – figyelembe véve, hogy egyelőre csak a törvényjavaslat benyújtáskori szövege ismert – a jogalkotó számára megfontolásra ajánlja az alábbi szakmai szempontokat.

COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

2023. november 15.
COPD Világnap - Magyarországon is népbetegségnek számít

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár megelőzhető és kezelhető, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagy másnéven COPD, mégis dobogós helyen szerepel a vezető halálokok között – hangsúlyozta Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) főigazgatója a témában rendezett szakmai konferencián. 

Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

2023. november 15.
Dániában korlátozzák a fiatalok alkoholvásárlását és emelik a snüssz árát

Dániában korlátozzák a 18 év alattiak alkoholvásárlását és emelik a snus árát - derült ki a dán egészségügyi minisztérium bejelentéséből.

Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

2023. november 10.
Alternatív nikotintermékek - a Tholos Foundation szakpolitikai tanulmánya

A Tholos Foundation a japán székhelyű Pacific Alliance Institute-tal és a svédországi Scantech Strategy Advisors tanácsadó céggel együttműködésben közzétette a Safer Nicotine Works című szakpolitikai tanulmányát arról, hogy hogyan csökkentette sikeresen Svédország és Japán a dohányzási arányt biztonságosabb alternatív nikotintermékek bevezetésével.