WHO: folyamatosan visszaszorul a dohányzás világszerte

Az elmúlt években folyamatosan csökkent a dohányzó felnőttek száma a világon - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely felhívta a figyelmet arra, hogy a dohányipar nem adja fel, és meg akarja fordítani ezt a tendenciát.

Két éve, 2022-ben a világon mintegy minden ötödik felnőtt dohányzott, miközben az ezredfordulón még minden harmadik - derült ki a WHO új jelentéséből. A dokumentumban a dohányzás elterjedtségének tendenciáit vizsgálják 2000-től 2030-ig. Az adatok azt mutatják, hogy 150 országban sikerült csökkenteni a dohányzást. Míg a legtöbb országban csökken a dohányzók aránya, a szervezet arra figyelmeztetett, hogy a dohányzással összefüggő halálesetek száma az elkövetkező években valószínűleg magas marad. A szervezet statisztikái szerint a dohányzás évente több mint 8 millió ember halálát okozza, köztük mintegy 1,3 millió nemdohányzóét, akik a passzív dohányzás áldozatai. A dohányzást korlátozó szigorú intézkedések bevezetése és a dohányzással összefüggő halálesetek számának csökkenése között körülbelül harminc év telik el - mutatott rá a jelentés. Az egészségügyi világszervezet szerint még ha a dohányosok száma tovább csökken is, a dohányfogyasztás 2010 és 2025 közötti 30 százalékos csökkentésére vonatkozó célt nem lehet elérni. Ezt várhatóan 56 országban fogják elérni, köztük Brazíliában, ahol 2010 óta már sikerült 35 százalékkal csökkenteni a dohányzást.      Hat országban viszont 2010 óta nőtt a dohányfogyasztás: a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Egyiptomban, Indonéziában, Jordániában, Ománban és Moldovában.  A jelentés szerzői szerint összességében a világ jó úton halad afelé, hogy 2010 és 2025 között negyedével csökkenjen a dohányzók száma.

A WHO ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a dohányiparnak nem áll szándékában megállni.

Ruediger Krech, a szervezet egészségfejlesztési osztályának igazgatója egy nyilatkozatban hangoztatta: "Az elmúlt években jelentős előrelépés történt a dohányzás visszaszorítása terén, de ez jelenthet önelégültséget". Hozzátette: "Megdöbbenve látom, a dohányipar milyen messzire hajlandó elmenni, hogy számtalan élet kárára profitot termeljen". Rámutatott egyben arra, amint egy ország azt hiszi, hogy megnyerte a dohányzás elleni háborút, a dohányipar új frontot nyit.

Forrás: WHO,mti

Képünk illusztráció!

(A képre kattintva nagyobb méretben jelenik meg az illusztrációs diagram!)

Legfrissebb híreink

Elítélték a dohánybolti rablókat

2024. október 21.
Elítélték a dohánybolti rablókat

Nem jogerősen több év börtönt kapott egy dohánybolt fél évtizeddel ezelőtti kirablása miatt három fiatal - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A megnövekedett dohányértékesítés jelentős többletbevételt jelent Luxemburg számára

2024. október 18.
A megnövekedett dohányértékesítés jelentős többletbevételt jelent Luxemburg számára

A Luxembourg Times jelentése szerint, Luxemburg költségvetését több millió eurós adóbevétel növeli az idén a vártnál magasabb dohányeladások miatt.

Elindult a BAT új nikotinpárna-gyártócsarnokának építése Pécsett

2024. október 17.
Elindult a BAT új nikotinpárna-gyártócsarnokának építése Pécsett

Elindult a BAT új nikotinpárna-gyártócsarnokának építése Pécsett

Vádat emeltek egy csempészcigarettával üzletelő bűnözői csoport ellen

2024. október 16.
Vádat emeltek egy csempészcigarettával üzletelő bűnözői csoport ellen

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy magyar és szír tagokból álló bűnözői csoport ellen, amely zárjegy nélküli cigarettával üzletelt hónapokon át.

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

2024. október 07.
Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen

Litvánia drónokkal küzdene a Fehéroroszország felől érkező, csempészárukat szállító léggömbök ellen - közölte Laurynas Kasciunas litván védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a pilóta nélküli repülőeszközökkel derítenék fel, illetve szükség esetén kényszerítenék földre a léggömböket.